Napi friss

Donald Sutherland csodás pályafutására emlékezünk – galéria

A 88 évesen elhunyt színész mögött hihetetlen, több évtizednyi munkásság állt, és bár Golde Globe-díjjal elismerték, az aranyszobrot sosem nyerte el, az Akadémia tiszteletbeli Oscart, azaz Életműdíjat adott neki.

Kevesen hagytak ránk ilyen ragyogó, több évtizedes, stabilan magas színvonalú életművet, mint Donald Sutherland, akinek halálhírét fia, a szintén színész Kiefer Sutherland jelentette be, azóta pedig feketét öltött a filmes világ.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kiefer Sutherland (@kiefersutherland) által megosztott bejegyzés

Donald Sutherland azon kevés színészek közé tartozott, akiért a fiatal generációk is rajongtak, köszönhetően annak is, hogy nemcsak olyan sikerprodukciókat vállalt el, mint Az éhezők viadala filmsorozat, hanem tévéfilmeket is, mint az Édes, drága titkaink vagy Az elnöknő. Pedig nagyon meggondolta, mire mond igent, ha nem ítélte elég izgalmasnak a karakterét, visszautasította a szerepet. Mint amit a mára kultfilmmé lett 24-ben kínáltak neki, hiába játszhatott volna együtt a fiával. Bár aranyszoborral sosem ismerték el az alakításait, Donald Sutherland végül 2017. november 11-én kapta meg az Akadémiától az Oscar-életműdíjat. Utolsóként leforgatott filmjeinek egyike a tavaly bemutatott Miranda áldozata volt, egy animációs mese, amiben egy krokodilnak kölcsönözte hangját. Az Ozi: Voice of the Forestet idén augusztusban mutatják majd be az amerikai mozik, így a nézők számára már odaátról szól Donald Sutherland hangja.

Galériánkban felidézzük hihetetlen, 60 éves pályafutásának néhány emlékezetes szerepét, varázslator alakítását.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!