Napi friss

Testbeszéd szakértő elemezte a királyi család tagjait: sok mindent elárultak Katalin hercegné állapotáról

A gyerekek és Vilmos herceg testbeszéde többet mond minden szónál.

Katalin hercegné súlyos betegséggel küzd, de ennek ellenére is részt vett a hétvégi katonai parádén. Az esemény után testbeszédszakértők elemezték a királyi család tagjainak viselkedését. Katalin és Sarolta hercegnő mindig is szoros köteléket ápoltak, de ahogy a szakértő Judi James mondta a The Sunnak, Sarolta „védelmező” testbeszéde azt mutatta, hogy Katalin rák elleni küzdelme közepette egyetlen lánya központi szereplőként van jelen, hogy támogassa, és a parádén, igazi „szárnysegédként” viselkedett. „Sarolta úgy tűnik, hogy Katalin szárnysegédje, ami nagyon édes. Sarolta édesanyjával szemben ülve átvette Katalin megszokott testbeszédét, mosolygott a válla fölött a tömegre és lelkesen integetett” – mondta Judi James.

Később Katalint és három gyermekét a Buckingham-palota erkélyén is láthattuk. „A nonverbális jelek azt sugallják, hogy Sarolta előlépett, hogy segítsen átvenni anyja nyilvános szerepének egy részét. Lajos herceg mellett állt, sugárzóan mosolygott, de édesanyja technikáját alkalmazta, és a szája sarkából suttogva figyelmeztette Lajos herceget, hogy álljon egyenesen és figyeljen a himnusz közben” – tette hozzá James.

Sarolta hercegnő átvette édesanyja feladatát (Fotó: Getty Images)

Adrianne Carter testbeszédszakértő így nyilatkozott: „Lajos unatkozott, elkezdett játszani. Ez annak a jele, hogy ő még mindig az a kedves és élénk személyiség, akit megismertünk. Nagy ásításait Katalin nem vette észre, így teljesen kiélhette magát!” Ahogy az esemény haladt előre, a herceg láthatóan egyre jobban szórakozott, sőt még táncolni is látták. Adrianne hozzátette: „Úgy tűnik, hogy nagyon jól érzi magát! Lajos herceg csintalansága nem korlátozódott az ásításra. A függönyökkel is játszott, vicces arcokat vágott, és az ablaknál is mókázott, próbálta szórakoztatni magát és a testvéreit.” A szakértők szerint ezzel a viselkedéssel két dolgot árult el, az egyik, hogy nem aggodalmaskodik édesanyja betegsége miatt, tehát valószínűleg Katalin hercegné nem érezteti vele, hogy milyen nehéz időszakon megy keresztül. A másik pedig, hogy Lajos herceget nem lehet lenyűgözni a csillogással és a protokollal, és ez az idő előrehaladtával sem változik, így valószínűleg felnőttként sem ujjong majd a hivatalos feladatokért.

 

Katalin és Vilmos szerelmes pillantása

Sok rajongó kíváncsi volt, hogyan van Vilmos és Katalin a zárt ajtók mögött, különösen azután, hogy az elmúlt évben számos pletyka keringett a magánéletükről. Judi James kommunikációs szakértő a MailOnline-nak elmondta, hogy a hétvégén egyértelmű volt, a pár boldog, hogy újra együtt mutatkozhatnak a nyilvánosság előtt. „Vilmos szemráncolása és az ajka körüli izmok megfeszülése a büszkeség és megkönnyebbülés jele. Örült, hogy gyönyörű felesége ismét mellette állt. Katalinnak is sikerült ellazulni, és széles, gödröcskés, szeretetteljes mosollyal válaszolt férje pillantására.” Már számtalanszor láttuk ezt a szerelmes pillantást az évek során, de a hétvégén ismét biztosított mindenkit arról, hogy milyen erős a királyi család, és mennyire szereti egymást Vilmos és Katalin.

Katalin és Vilmos le sem tagadhatnák, hogy mennyire imádják egymást (Fotó: Getty Images)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!