Napi friss

Az arulók – Gyilkosság a kastélyban: a játékosokat már a szereplőválogatáson megizzasztották

A műsorkészítők gyorsan ki akarták deríteni, ki hogyan birkózik meg a stresszes helyzetekkel.

Tavaly ősszel óriási sikerrel futott az RTL-en Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor, így nem csoda, hogy a csatorna a folytatás mellett döntött. Sőt a műsor idei évadában civil játékosok költözhetnek be a rettegett kastély falai közé. A nézők már tűkön ülve várják, hogy ismét képernyőre tűzzék az izgalmas produkciót, de hogy erre pontosan mikor kerül sor, egyelőre nem tudni.

A story.hu-nak most egy játékba jelentkező személy arról mesélt, hogy is zajlik a szereplőválogatás. Az első körös meghallgatására még a tavasz folyamán sor került. „Ott még rengetegen voltunk, már csak azért is, mert a ValóVilág-castinggal egy időben zajlott. Bár az iszonyatos parfümfelhő és a sajátos szóhasználat alapján könnyen kikövetkeztethető volt, ki melyik műsorba jelentkezett – fogott bele a névtelen forrásunk. – Amikor én következtem, be kellett mennem egy szobába, ahol mindössze egy kanapé és egy fotel volt, és persze egy kamera. Egy teljesen szokványos, nagyjából húsz perces beszélgetés következett, ahol többek között arról kérdeztek, ki vagyok, mivel foglalkozom, miért jelentkeztem, miért gondolom magam alkalmasnak erre a játékra.”

Pár héttel később jött a válogató második köre. „Ez már egy hosszabb beszélgetés volt, közel egy órán keresztül zajlott. Olyan volt, mint egy kihallgatás. Minden terítékre került: a gyerekkori traumáktól kezdve a szüleimmel való kapcsolatomon át, egészen a párkapcsolatom legapróbb részleteinek boncolgatásáig. Az volt a benyomásom, hogy nem is elsődlegesen az információszerzés volt a cél, hanem inkább a provokáció. Arra voltak kíváncsiak, hogyan reagálok kényelmetlen, feszült helyzetben, hogyan kezelem a stresszt. Az volt a legérdekesebb, hogy bármit mondtam, semmilyen értékítéletet vagy visszajelzést nem mutattak” – idézi fel informátorunk.

Ezután nem sokkal került sor a harmadik körre, ahova már csak közel 100 szerencsés juthatott be. „Röviddel a második kör után a készítők elküldték a játék egy külföldi verzióját, és azt javasolták, nézzem meg, és készüljek fel belőle. A harmadik körben egyfajta szituációs játék következett, ahol különböző karakterek bőrébe kellett bújni. Ezáltal valószínűleg azt vizsgálták, mennyire tudunk hitelesen alakítani egy-egy ránk osztott szerepet. Nagyjából egy órán keresztül tartott ez a kör. Egyébként arra kínosan ügyeltek, hogy az esetleges játékostársak még véletlenül se találkozzanak, nekem például egy órán keresztül kellett várakoznom egy folyosón” – mesélte forrásunk, aki azt már nem kívánta elárulni, hogy végül beválogatták-e a játékosok közé.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!