Napi friss

Balogh Levente a kötelező katonaságról: „Visszahoznám, mert szükség van rá”

A vízkirálynak meglepő nézetei vannak azzal kapcsolatban, mire van szüksége a mai fiataloknak.

Balogh Levente példás sikerei tudatában sem dőlt hátra, jelenleg is sok energiát fektet az utánpótlás és a tehetséges fiatalok felkutatásába. Az elmúlt időszakban több száz előadást tartott az egyetemeken, és kifejezetten jó véleménnyel van a magyar oktatás színvonaláról. Nem úgy a nyugati iskolarendszerről, ahol szerinte túlságosan enyhe követelményeket támasztanak a diákok elé. „Bizonyos szintű szigorra szükség van. Én még voltam katona 18 hónapig. Nem örült neki senki, hogy elvesznek ennyi időt az életünkből, de nagyon jót tett nekünk. Kellett, mert embert faragott belőlünk. Megtanultuk kimosni, összehajtani a ruhánkat. Vissza is hoznám, mert szükség van rá. Mondjuk, nem 18 hónapot, de 12-t biztos. Én abba a rendszerbe, ahol nincs egyes vagy bukás, nem hiszek. Akkor mi az ösztönző erő arra, hogy jobban teljesítsek? Ilyen jegyek vannak, hogy ejnye-bejnye, meg ügyes voltál. Hagyjuk már!” – fakadt ki az üzletember a Talk TV adásában.

Lányait is arra ösztökéli, ne menjenek külföldre tanulni. „Szimi még belesett ebbe a téves kelet-európai őrületbe, hogy minden jobb, ami külföldön van. A Bólyaiba járt, remek jegyei voltak, aztán kitalálták, hogy a Kingstonra megy Londonba. Bejutott, de három év alatt rájött, hogy nem akar külföldön élni. Volt egy felesleges körünk Anglia és Magyarország között. De utána nem sokkal megálmodta magának a pszichológiát, és most ezt végzi. A középső lányom, Tiffany nem igazán szeret tanulni, ő inkább vállalkozó fajta, még bontogatja a szárnyait. A legkisebb lányom, Szofi pedig már 13 éves kora óta nemzetközi jogász akar lenni. Nála még megy a küzdelem, hogy külföldön vagy itthon fog-e továbbtanulni, de remélem, én fogok győzni, és itthon marad” – mondta nevetve Balogh Levente.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!