Napi friss

Thuróczy Szabolcs Tillának köszönheti, hogy kitört a karakterszerepekből

Ha a szülein múlik, a színész ma ügyvédként keresi a kenyérrevalót. Kitartásának és mint kiderült, a műsorvezetőnek köszönheti, hogy végül azt csinálhatja, amit szeret.

Döcögősen indult Thuróczy Szabolcs színészi pályája, már a harmincas évei közepén járt, amikor végre elkezdett befutni. Viszont azt egyből megérezte, és egy egészen más időszámítás kezdődött az életében. „Édesanyámék nem voltak túl boldogok attól, hogy nem a jogi utat választottam, hogy nem ügyvédbojtár lettem. Ez nekik is egy feszült időszak volt. 98 körül a bátyámnak beindult a diplomáciai karrierje, konzul lett Ljubljanában, ahhoz képest én meg hát… Volt, hogy a Rácz kertben voltam csapos, és akkor voltak még papír kétszázasok, azokat gyűjtöttem otthon össze, hogy mennyi. Szóval nem sajnáltatom magam, de nagyon nehezen indult” – mondta Thuróczy Szabolcs az Életút című YouTube műsorban, majd hozzátette, ekkor még a nagy színészek közül jó néhányan lenézőek voltak vele szemben.

Harminc-harmincegy évesen már jóval többet játszott, ráadásul egyre sikeresebb darabokban. „Egyre több figyelem volt az irányunkban, egyre izgalmasabb dolgok születtek. Volt egy pont, amikor az Anyám orrát játszottuk, és eljött a Till Attila megnézni, utána meg dumáltunk egy másfél órát. Olyan 2006-2007 körül járhatunk – tehát akkor mennyi idős vagyok? 36-37. És akkor mondta, hogy az első nagyjátékfilmjét csinálja, a Pánikot, és lenne egy jó szerep, amit szeretné, ha én játszanék. Ekkor egyre többet jártunk össze, egyre többet beszélgettünk a filmről” – magyarázta.

A 2008-as filmszemlén öt filmben is játszott, köztük volt a Pánik is. „Sokan láthattak engem a filmszemlén, ami akkor még egy ilyen emberi dolog volt. És azt hiszem, a Millenárison volt, vagy nem is tudom, de akkor ott a Tilla elkezdett kicsit piásan ordítozni, a ruhatárban mutogatott Herendi Gábornak, hogy ’Látod, hogy elbír nagyobb szerepeket is!? Látod?!’ Mondtam, ’jó, de ne ordíts már.’ Na és akkor elindult egy másféle munka. Akkor éreztem meg a Csicska című kisfilmben – ami egy 25 perces Tilla-film, és ami a legnagyobb megdöbbenésemre Cannes-ban volt bemutatva –, hogy nem az lesz a sorsom, hogy kisebb karakterszerepeket játszom, hanem lehetnek nagyobb történések is.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!