Napi friss

Így készül a Balatonon a Demjén Ferenc slágereit felhasználó magyar film – fotók

A Hogyan tudnék élni nélküled ugyan csak decemberben érkezik a mozikba, de mi már most betekintést engedünk a kulisszák mögé.

A Demjén Ferenc legnépszerűbb dalait felvonultató romantikus zenés vígjáték két fiatal mindent elsöprő szerelmét meséli el, és a nosztalgia érzetét sokban erősíti majd az is, hogy a 90-es évek Balaton-felvidékére repíti vissza a nézőket. Az alkotócsapat örökzöld slágereket, látványos táncjeleneteket, érzelmes és szórakoztató moziélményt ígér.

A két egymásba gabalyodó főhőst a legutóbb a Cicaverzum című filmben és több televíziós sorozatban látott és ezúttal dalra is fakadó Törőcsik Franciska, illetve a vígszínházi fiúzenekarban, A Grundban éneklő színész, Ember Márk alakítja. Utóbbi mellé csatlakozik az egyik legnépszerűbb hazai zenés formáció, a VALMAR egyik alapítója, Marics Peti, aki ezzel a filmmel az első komolyabb színészi feladatára vállalkozott.

A Törőcsik Franciska által megformált főszereplő barátnőit a kamerák előtt A besúgó című sorozattal befutott Márkus Luca, illetve a The Voice tehetségkutató tavalyi döntőse, Kovács Harmat alakítja. A filmben feltűnik még Brasch Bence, Györgyi Anna és Seress Zoltán is. A film 2024. december 12-től lesz látható a hazai mozikban.

Galériánkat a képre kattintva nézheti meg!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!