Napi friss

Rúzsa Magdi ezért nem adja bölcsődébe a gyermekeit

Az énekesnő úgy gondolja, a gyerekeknek minél tovább vele kell lenniük, ő pedig igyekszik minden más feladatot lepasszolni.

Igaz, hogy hármasikrekkel nem könnyű az élet, de Rúzsa Magdi úgy fogja fel, hogy a feladatot nem véletlenül kapta az égiektől, és minden helyzetből van mit tanulnia. Például, hogy nem ellenőrizhet, irányíthat mindent egymaga. „A ‘control freak’ Magdi kicsit összeroppant azzal, hogy nem tudja elaltatni egyedül a gyerekeit” – ismerte el dr. Sipos Lillának az Anyuakadémia Podcastjában az énekesnő. Magdi ugyanakkor abban hisz, hogy a gyerekek életében a családi háttér az igazán fontos , éppen ezért nem is akarja bölcsődébe adni Zalánt, Lujzit és Kevét. „Megpróbálok mindent kiszorítani, mindent inkább másra bízni. Néha nyilván elfáradok, és azt érzem, hogy úristen, csak a gyerekekkel vagyok, de közben meg belül hajt valami megmagyarázhatatlanul, hogy ‘te kell, hogy a gyerekeiddel legyél’ – mondta Rúzsa Magdi, hozzátéve, hogy minél tovább szeretné magánál tartani a csemetéit.

Úgy véli, erre azért van szükség, mert kevés időt töltöttek a pocakjában, hiszen koraszülöttek voltak. Az énekesnő szerint úgy érzi, be kell pótolnia azt azt az időt is, amíg születésük után nélkülözniük kellett, hiszen eleinte neki nagyon sok segítségre volt szüksége, hogy el tudja látni mindhármukat. Rúzsa Magdi egyébként is szeret az ösztöneire hallgatni a gyereknevelésben, ami jelen pillanatban az súgja neki, hogy a gyerekeinek most leginkább rá van szükségük, és ezt a munkája is lehetővé teszi számára. Ha pedig úgy látja, hogy szocializálódásra van szükségük, akkor inkább maga viszi el őket például játszótérre.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!