Napi friss

Galambos Dorina először lépett kamerák elé új párjával – fotóval

Az énekesnő és Bence láthatóan nagyon boldogok együtt.

A Mad Max – Furiosa című film bemutatóján jelent meg Galambos Dorina és Szaszák Bence, és csak úgy sugárzott belőlük a boldogság! A pár nem zavartatta magát, ölelkeztek és élvezték egymás társaságát, láthatóan nagy összhangban élnek. Pedig korábban még közös fotókat sem osztott meg az énekesnő. Galambos Dorina a válása után – Pély Barna felesége volt – négy éven át egyedül élt, ez idő tájt bár úgy érezte, nem magányos, mégsem találta meg az igazi szerelmet. „Sokáig jól éreztem magam egyedül is, majdnem négy évig. Vagyis azt gondoltam, hogy nagyon jól érzem magam, de most már rájöttem, hogy még jobban is lehet érezni magam, mert végre megtaláltam a szerelmemet. Ezzel nem fogunk haknizni, csak most így elárulom” – mondta legutóbb a Palikék Világa by Manna vendégeként a most 40 éves énekesnő. Most viszont kivételt tettek, és boldogan pózoltak a kamerának Szaszák Bencével. A fiatalemberről azt lehet tudni, hogy videótechnikusként és színpadmesterként dolgozik.

Galambos Dorina és párja, Szaszák Bence (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Voltak illetlen udvarlói

Korábban Dorina elárulta a Storynak, hogy válásuk ellenére nagyon is jó kapcsolatot ápol egykori párjával, Pély Barnával. „Nagyon fiatal voltam, amikor összejöttünk, az eddigi életem nagy részét a férjemmel éltem, így mindig fontos marad az életemben. Jóban vagyunk, karácsonykor is felhívott, amikor épp az asztalt terítettem. Jólesett. Születésnapunkon is felköszöntjük egymást, és Barna akkor is segít tanácsaival, ha valamilyen hangszert keresek. Zenei dolgokban a mai napig kikérjük egymás véleményét. Akkor is előre szólt, amikor megjelent egy cikk az új kapcsolatáról, hogy ne érjen váratlanul. Szeretném, ha boldog lenne. Én is az vagyok, felszabadultan élem az életemet” – mesélte Dorina, aki válása után az ismerkedésben azért talált buktatókat is, a férfiak állítása szerint hosszú ideig elkényeztették, de akadt egy két illetlen jelentkezője is, akiknek már automatikusan kitette a szűrét. „Csak azzal szabad foglalkozni, aki elfogad olyannak, amilyen vagy, és ehhez elsősorban magadat kell ismerned, és szeretned!” – mondta az énekesnő, és bár korábban arról is beszélt, hogy sem új házasság, sem gyermekáldás nem szerepel a tervei között, a stabil kapcsolat talán megváltoztathatja a véleményét.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!