Napi friss

Máris a szívükbe zárták az emberek Lang Györgyi lányát

Palugyai Sári először lépett a nyilvánosság elé.

A story.hu tegnapi cikkét óriási érdeklődést követte, több százezren voltak kíváncsiak arra: ki lehet Lang Györgyi lánya, mit lehet róla tudni. Hiszen Sáriról a Pa-dö-dő énekesnője ugyan szűkszavúan nyilatkozott régebben, ám ahogy tegnap is írtuk, óvta őt a nyilvánosságtól. Sári azóta felnőtt, és elérkezettnek látta az időt, hogy saját szavaival meséljen Györgyivel való kapcsolatáról, a családjukról, a terveiről. A 18 éves lány őszinteségével hamar belopta magát olvasóink szívébe. „Eddig is szerettem Lang Györgyit, de a lánya nyilatkozata után még inkább szeretem és tisztelem, mert a párjával és vér szerinti apukájával egy szuper lányt neveltek” – írta egy kommentelő, és egy másik hozzászóló is hasonlót fogalmazott meg: „Nagyon szép lány Sári, látszik, hogy nagy harmóniában és szeretetben nevelték. És ez a fontos csak.” Sokan mások is kiemelték, hogy látszik Sárin, hogy szerető családban, szerető szülőkkel nőtt fel, ahogy szépségét is egymás után dicsérték az emberek. Abban pedig mindenki egyetértett: Sári megérdemel egy boldog, szép jövőt, és hogy valóra váltsa az álmait.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs, Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!