Napi friss

Fotókon Szécsi Pál élete: segédmunkás, raktáros és manöken is volt

Már ötven éve nincs közöttünk, és mivel harmincévesen ragadta el a halál, mindenki az ereje teljében lévő, sármos énekesként őrzi őt az emlékeiben.

Néhány különlegességgel és ritkán látott fotókkal emlékezünk Szécsi Pálra, aki slágereiben ma is köztünk él. És felidézzük a Táncdalfesztiválokat is.

Táncdalfesztivál – 1969

A szintén nehéz sorsú énekesnővel, Harangozó Terivel az 1969-es Táncdalfesztiválon. Abban az időben komoly válogatás előzte meg a döntést, hogy ki énekelhet egyáltalán a műsorban. A felvételeket az Erkel Színházban tartották.

Harangozó Terivel (Fotó: Fortepan/Főfotó)

Hatalmas sláger még ma is

Az Egy szál harangvirág című dala 1970-ben jelent meg, és az egyik legnagyobb slágere lett. A dal még 50 évvel az énekes halála után is rendkívül ismert és népszerű hazánkban.

Új időszámítás

A kép 1972-ben készült, abban az évben, amikor Domján Edittel megismerkedtek. Szécsit a Kék Csillag együttes kísérte, közös daluk, a Kék csillag hatalmas sláger lett.

A Kék Csillag együttes kísérte (Fortepan/Szalay Béla)

Modellként is dolgozott

Nyomdai segédmunkásként vállalt munkát, volt kabinos a Palatinus strandon, és raktárosként is dolgozott, de felfigyeltek különös kisugárzására, és férfi modellként ajánlottak neki munkát. Végül a manökenségből indult énekesi karrierje is.

Lengyel feleség

Egy divatbemutatón találkozott Hase Maria Grażynával, akit 1962-ben feleségü vett. Ki is költözött Lengyelországba, ahol kiválóan megtanulta a nyelvet, és idegenvezető lett. A házasság hamar megromlott, Szécsi pedig hazajött.

Lengyel feleségével (Fotó: Story-Best Magán/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Fortepan/Szalay Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!