Napi friss

Erre az áldozatra nem hajlandó Verebes Linda

Családjáról mesélt Pindroch Csaba felesége.

Nagy családban nőtt fel Verebes Linda, és a színművész úgy gondolja, már ekkor megfogalmazódott benne, hogy ő is sok gyereket szeretne, akkor érzi magát a legjobban, ha gyerekzsivaj veszi körül. „Élvezem a gyerekek társaságát. Úgy érzem, a családi létben tudok kiteljesedni, számomra a harmóniát az jelenti, ha gyerekzsivaj vesz körbe – árulta el Verebes Linda a Család-barátban, hozzátéve, már fiatalon is nagy családra, sok gyerekre vágyott. – Amikor először mentem szülési szabadságra, készen voltam arra, hogy akár vége is szakadhat a színművészi karrieremnek. De nem volt kérdés, mit szeretnék, tudtam, hogy otthon akarok maradni a gyermekem hároméves koráig. Nem vagyok hajlandó beáldozni a családi életet a munka miatt – mondta, hangsúlyozva azt is, hogy szerencsés helyzetben volt, hiszen amennyire szükségét érezte, annyira mindig tudott dolgozni. Verebes Linda és Pindroch Csaba közös négy gyermeke közül a legkisebb másfél, míg a legnagyobb már 15 éves. – Most nagyon könnyű nekem, a férjem mellett a nagyobb gyerekek is sokat segítenek, a nagylányunk is szereti a gyerekek társaságát. Így most akár egyedül is el tudok menni vásárolni, vagy sütni valamit.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!