Napi friss

Madách Színház-beli szerepét sem játssza tovább Sándor Péter

Vajon mikor láthatja őt így újra a fővárosi közönség?

Ahogy arról a story.hu is beszámolt korábban, az Operettszínház korábbi művészét, Sándor Pétert annak ellenére menesztették az Nagymező utcai teátrumból, hogy a nézők petíciót indítottak a maradásáért. Azóta már az is kiderült, hogy az ifjú művész nem marad teljesen feladat nélkül.

A színész egyébként a másik nagy fővárosi színházban, a Madách Színházban is alakított egy szerepet, Enjolrast formálta meg A nyomorultak című musicalben. A színház azonban bejelentette, szeptembertől új szereposztásban tűzi műsorra a produkciót, és a szereplők nagy részét fiatalabbakra cserélik – a 35 éves Sándor Péter neve már nem szerepel a művészek között. Enjolras szerepét Cseh Dávid Péter és Szaszák Zsolt játsszák a továbbiakban. Nagy kérdés tehát, hogy ilyen körülmények között a fővárosi közönség mikor láthatja újra színpadon Sándor Pétert valamelyik nagyszabású musicalben, ugyanis jelenleg úgy tűnik, sem az Operettben, sem a Madáchban nem kap lehetőséget.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!