Napi friss

Házasság első látásra – Csaba és Gyöngyi sem hordja már a gyűrűjét

Pedig ők az egyetlen páros, akik nem váltak el az utolsó adásban.

Göröngyös utat tett meg a házassági kísérletben Csaba és Gyöngyi, akikről a műsor kétharmadáig biztosan senki sem hitte volna, hogy együtt maradnak. De mint tudjuk, utolsókból lesznek az elsők, s rájuk ez olyannyira érvényes, hogy az egyetlen páros lettek, amelyik végül együtt maradt, és hivatalosan sem vált szét. Nem úgy, mint Peti és Enci, vagy Laci és Hilda, akik papír és gyűrű nélkül folytatták a kapcsolatukat.

Csabáék a mai napig, közel egy éve együtt vannak – derült ki a Tények Pluszból –, hiszen tavaly nyáron indult a forgatás, ahol megismerkedtek és összeházasodtak. De ahogy a házasság, úgy az együttélés sem szokványos náluk. „Gyöngyinek van Vácon egy lakása. Mondtam, hogy azt mindenféleképp tartsa meg, legyen az az ő kis kuckója. Nekem meg van ez a lakás a belvárosban, ez most jelenleg az én bázisom. Tehát így keverjük a dolgokat. Néha én ott, néha ő itt, néha külön-külön” –  vallotta be Csaba, aki a feleségével nemcsak az együttélés, hanem a gyűrűhordás kapcsán is különcködik. Otthon például egyáltalán nem hordja az ékszert, de Gyöngyi sem erőlteti a dolgot. „Melóba én se tudom hordani, mert ugye kényelmetlen, meg én nem is vagyok egy ilyen nagy gyűrűs, úgyhogy annyira én se szeretem. Meg amúgy fogytam, úgyhogy leesik. Vehetsz újat!” – szúrta oda Gyöngyi viccesen a férjének.

Hogy rossz ómen-e, hogy egyikük sem ragaszkodik a házasságukat megpecsételő ékszerhez, nem tudni. Egy biztos, ahogy a papír, úgy önmagában egy gyűrű sem hozza el a boldogságot.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!