Napi friss

Vészjósló sms-t kapott Ördög Nóra – Sírva hívta a családját

A tévést kislánya, Mici próbálta megnyugtatni. Nánási Pál is feszült volt.

Ördög Nóra a TV2 stábjával éppen az Ázsia Expresszt forgatja, ahol nem mindennapi körülményekkel kellett szembesülniük. Azontúl, hogy folyamatosan meghökkennek valamilyen extrém helyzeten – kakasviadal, utcán alvó gyerekek, vagy épp mérhetetlen szemét a városokon kívül is –, az ötödik évad felvételei során számolniuk kell a természeti csapásokkal is. Tajvanon pedig folyamatosan reng a föld. Az első komolyabb figyelmeztetés idején a versenyzők és a forgatócsoport még csak a Fülöp-szigeteken jártak, így csak a hírekből hallottak a földmozgásokról és az esetleges cunamikról. Ám most megdöbbentő videót tett közzé a műsorvezető, amiben az látszik, hogy a saját bőrükön is megtapasztalták, mit jelent egy 6-os erősségű rengés.

Először egy étteremben vacsoráztak, amikor megmozdult a föld, akkor egyszerre mindenki kormányzati figyelmeztetést kapott a telefonjára: „Maradjon nyugodt, és keressen a közelben menedéket” – írták. Ám a helyiek szemrebbenés nélkül vették tudomásul a helyzetet. „Úgy látszik, ez itt normális, nem pánikolnak” – mondta erre Ördög Nóra. A magasabb épületek felső szintjein megmozdultak a falak, amitől a stáb tagjai nagyon megijedtek. Éjjel pedig jött a folytatás, amire a stábtagok szinte kivétel nélkül felébredtek. Nóra sírva hívta a családját, és alaposan meg is ijesztette őket, kislánya, Mici kérlelte édesanyját, hogy nagyon vigyázzon magára. Nánási Pál sem tudott nyugodt maradni a megrázó helyzetben: „Ezt így nem lehet csinálni, gyertek onnan el” – mondta videóhívásban a műsorvezetőnek. Nóra végül azt mondta, inkább lefekszik aludni, és egyébként is nemsokára a végére érnek a műsor forgatásának. „Nekünk, magyaroknak ez furcsa és ijesztő, de a helyiek hozzá vannak szokva. Azt szeretném hinni, hogy biztonságban vagyunk” – mondta a tévés, és hozzátette, hogy nem akarta megijeszteni a már több ezer kilométerre levő családját. A hajnali földrengés a jelentések szerint 6-os, a következőek pedig közel hasonlóak voltak, és még másnap reggel is folyamatosan rengett a föld.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!