„Ha egy olyan családban nősz fel, ahol az anyukád egy Beton Böske, akkor te is az leszel. Akkor nem azt a mintát fogod levenni, hogy hazajön a mackó apukád, aki rávág egyet az asztalra, és ott a meleg vacsora. Ha azt látod, hogy az anyukád este 9-kor jön meg a munkából, mert munkamániás, akkor te is az leszel, mert azt követed.”
„A szüleim támogattak mindenben, amibe belefogtam, biztattak, és büszkék voltak rám, aminek hangot is adtak. Ennek az alapnak köszönhetem azt a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és törődést, amit igyekszem mások felé is érvényesíteni.”
„Fontosnak tartom, hogy megtanuljak a pillanatban jelen lenni, hogy megadjam a tiszteletet annak, ami éppen történik.”
„Talán utoljára a gimnáziumban voltam karcsú, azóta mindig súlyfelesleggel éltem. Sokszor futottam neki fogyókúráknak, de végül mindegyik kudarcba fulladt miattam. Ennek pedig egy oka lehet, egyszerűen jól vagyok így, ahogy vagyok. Persze nyilván lehetnék sportosabb kicsit, de amíg lihegés nélkül énekelek és táncolok végig egy kétórás élő koncertet, addig azt gondolom, nincs nagy baj.”
„Az az érdekes, hogy ha az ember elkeseredik, akkor a sors nem ad. Nem úgy van, hogy valami nagyon jó, és valami rossz. Vagyis ha a magánéleted egy kicsit üres, akkor kapod a szakmai dolgokat. Mindig egyszerre jön minden, ami jó, és aztán egyszerre megy el. Azt vettem észre, hogy neked kell megteremteni azt az egyensúlyt, ami a hullámvölgyekből és a hullámhegyekből áll össze az életeddé.”
„Nem módosítanák semmit a múlton. Az út rendben van. Legyen az rossz, legyen az jó – legyen benne minden, mert akkor színes, és akkor van értelme. Az nem jó, ha valaki söpri előtted. Legyen feladat, amit meg kell oldani. És az is essen jól, hogy ha fáj, nem?”
„Én imádom azt, amit látok, ha magamra nézek. Szeretem a ráncaimat, szeretem, hogy csúnya vagyok, ha össze van zuhanva az arcom, ha fáradt vagyok. De ez mindig is így volt. Nem szeretem a túlspilázott dolgokat, amikor valaki összevissza varratja magát, amikor elégedetlen. Vannak dolgok, amiket kapunk. És persze vannak olyanok, amikkel szembe tudunk menni, de azért nem ezek a legfontosabbak.”
„Olyan vagyok, mint a cápa: úszom, kitátom a szám, és ami jön, az jó. Muszáj, mert ha az ember azon lamentál, hogy mi volt a múltban, az nem visz előre. Már lejárt az is, ami a múlt héten volt. Nem akarok visszanézni. Az a szerencsém, hogy rossz a memóriám.”
„Nem lehet rutinból nyomni a szakmát, mert óriási felelősséged van. Az emberek fogják a pénzüket, és ráköltik az aránylag drága jegyre, de várakozással vannak az ember felé. Nem lehet odamenni, és azt mondani, hogy jaj, most ezt kirázom a kisujjamból. Ez egy lebukós szakma.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
