Napi friss

Rákóczi Feri: „Ha kisírtam magam, egy lakóautóval indulunk majd neki a világnak”

A rádiós azt sem tagadja, megfordult a fejében, hogy Vadon Jani távozásával feladják a rádiózást Sebestyén Balázzsal.

A hamarosan 54. születésnapját ünneplő Rákóczi Feri megkapó őszinteséggel válaszolt a szakmai és magánéleti kérdésekre D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában. Mint mondta, vízválasztó volt Vadon Jani távozása a Rádió1 reggeli műsorából, mivel a trió Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel több mint egy évtizede ébresztette a hallgatókat. Ám az élet tartogatott még fordulatot, mint kiderült, Ráskó Eszterrel kiegészülve friss energiák költöztek a reggeleikbe. Ugyanakkor Rákóczi Feri nem tagadja, hogy rengeteget beszéltek arról Sebestyén Balázzsal, van-e értelme tovább folytatniuk a rádiózást. Úgy vélték ugyanis, könnyűszerrel el tudnák már engedni a műsort. Feri ráadásul úgy gondolkodik, ha a gyerekek kirepülnek otthonról, feleségével, Békával kettesben nyakukba veszik majd a világot. Persze csak azután, hogy kipityeregte magát a párja vállán, mert mint mondta, nagyon érzelmes-e tekintetben. „Béka előre röhög rajta, hogy pityergek, és majd fotózni fog. Ha kisírtam magam, akkor egy lakóautóval indulunk majd neki a világnak kettesben árulta el a rádiós. Azt is elmondta, hogy már nagyon zavarja őt az országban uralkodó hangulat, ahogyan az emberek egymással kommunikálnak, viselkednek. Amikor 15 éve elkezdtük a műsort, nem volt ilyen. Ma már mindenki egymás torkának ugrik. Könnyű szívvel itt hagynám az egészet” mondta Feri, hozzátéve, ma már senkivel nem száll vitába, mert úgy érzi, arra ő maga menne rá.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!