Napi friss

Bochkor Gábor elszólta magát – Újra együtt él valakivel?

A rádiós a ma reggeli Bochkorban véletlenül többet árult el magáról, mint akart.

Nem az első eset, hogy Bochkor Gábor nem ért egyet valamelyik kollégájával. Ezúttal a hírszerkesztő Héjja Anett szolgáltatta a témát: vajon milyen kompromisszumokat kell olyankor kötni, amikor összeköltözik valaki a párjával? A rádiós pedig, mivel élete során több nővel is megosztotta otthonát, azonnal sziporkázott a témában.

Véleménye szerint ha valakivel összebútorozik az ember, azzal igenis illik kompromisszumot kötni. Hosszú távon nem várható el, hogy egy közös otthonban csak az egyik fél ízlése legyen uralkodó. A probléma ott kezdődik, hogy az ismerkedési folyamat elején sok mindent nem tudni még a másikról. Így az szinte sosem derül ki, hogy ki milyen környezetben érzi otthonosan magát. Az ízlésbeli, szemléletmódbeli eltérés pedig sok nehézséget okozhat két ember között.

A rádióst például taszítják a csecsebecsék, a túlzsúfoltság is. Mindezt azzal magyarázza, sokáig élt szállodában. Ekkor kedvelte meg a hotelekre jellemző minimalista stílust. Ma már a törülközőket is úgy hajtogatja , ahogy azt a szállodákban látta, és ezt a párjától is elvárná. Mégsem szól, hogy ezt eddig nem sikerült teljesíteni. „Én például a törülközőket is mindig odarakom a törülközőszárítóra, úgy, hogy ha például kettő is van a pirosból meg a bézsből, aminek az alján kockák vannak hímezve, azt úgy rakom, hogy a kocka kifelé van, és lefelé lóg. Hogy legközelebb, ha belépek, úgy érezzem, mintha a szállodában rendet csináltak volna. Nekem ez már rutin, nem nagy dolog. Azért azt hadd mondjam meg, még mindig nem szóltam, hogy azt sose sikerült úgy visszarakni” – tett vallomást a rádiós, aki végig jelen időben fogalmazott. Így adódik a kérdés, újra együtt él valakivel?

Ezek után a szerkesztője, Háder György is rákérdezett: eljön-e majd a pillanat, amikor szólni fog a törülközők miatt? Amire Bochkor határozott nemmel felelt. „Nem szólok. Meg fogom tudni állni. És nem azért, mert rendes vagyok, mert közben ezt feldolgozom. De azt gondolom, ha szólok, akkor egy pitiáner hülye vagyok. Ha nem szólok, és mindig a helyére rakom, akkor rájön…”

Kiemelt fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!