Napi friss

Gombos Edina: „Teljesen nyugodtak sosem lehetünk”

A TV2 egykori műsorvezetője 9 éve él Amerikában a családjával, de egyvalamihez képtelen hozzászokni.

Az amerikai iskolai rendszer teljesen más, mint a hazai. Tele van olyan apróságokkal, amiknek a szülők és a gyerekek is egyaránt örülhetnek. Gombos Edina, aki hosszú évek óta a tengerentúlon él, ITT VAN AMERIKA! című YouTube-csatornáján mutatta be, mennyire más a kinti helyzet. Az iskoláknál reggelente kijelölt tanárok várják a gyerekeket – így Edina kisfiát, Matteót is –, hogy kisegítsék őket az autóból. Sokszor az iskolaigazgató és a helyettes is kint áll, hogy üdvözölje a szülőket és a gyerekeket, ez pedig csökkenti a reggeli rohanással járó feszültséget. „Itt nem tekintélyalapú a tanár-diák kapcsolat. Pontosan tudják, hogy ettől a közvetlen, barátságos viszonytól nem csorbul a hitelességük és a tekintélyük. Ez másfajta gondolkodás és hozzáállás” – mutatott rá Gombos Edina.

A tanárok mellett rendőrök is szép számmal akadnak az iskolák körül, akik segítenek átkelni az úttesten, illetve a biztonságot szolgálják. És hogy a jelenlétük ne legyen ijesztő a gyerekek számára, sokszor plüssöket aggatnak az egyenruhájukra, vagy parókát, műbajuszt viselnek. „Ami negatívum, hogy a legmagasabb fokú biztonsági intézkedés és minden odafigyelés ellenére a szülőben mindig ott a félelem az iskolai lövöldözések miatt. Teljesen nyugodtak igazából soha sem lehetünk” – mondta Gombos Edina, aki kilenc éve érkezett az Egyesült Államokba a családjával.

Kiemelt kép: Instagram/ITT VAN AMERIKA!

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!