Napi friss

Vastag Tamás: „Elkövettem azt a hibát, amit a színészek általában”

Az X-Faktor egykori felfedezettjét az édesapja szívesebben látta volna jó esze miatt orvosként vagy ügyvédként. Emiatt ő a gyerekeivel szemben már kétszer is meggondolja, mit mond.

Egyáltalán nem fogadta jól a Vastag gyerekek édesapja, hogy egyik fia sem követte őt, már ami a pályaválasztást illeti. Annak ellenére, hogy Vastag Tamás máig szereti a matematikát, és úgy gondolja, hogy nagyon fontos képességeket tanít az embernek, már a középiskolában érezte, hogy a zenei pályát választaná inkább, ahogyan 10 évvel idősebb testvére, Vastag Csaba is. Ezek után a Vastag testvérek együtt, egyszerre tűntek fel az első magyarországi X-Faktorban, 2010-ben, amit Csaba nyert meg. „Sokáig próbáltam utánozni őt a majomösztönökkel” – mondta Vastag Tomi a Palikék Világa by Manna – Három igazság című műsorában. Tomi azt is elismerte, hogy a bátyja volt számára a kettes számú istenkép, gyakran hozzá fordult, őt akarta követni. Nem is csoda, hiszen édesapjuk elégedetlen volt azzal, hogy a fiai olyan szakmát választottak, amivel ő vegyészmérnökként nem tudott azonosulni.

A 32 éves Tomi fiatal kora ellenére már kétgyerekes apuka, fiai 8 és 6 évesek, így arról is van tapasztalata, hogy a nevelésükben hogyan tudja elkerülni édesapja hibáit. „Utálom a focit, de a fiam álma, hogy focista legyen. Elmondtam a monológot, amit apám nekem, majd végiggondoltam, és azt mondtam: ’Ha focista leszel, én leszek rád a legbüszkébb’ – mesélte Tomi, aki határozottan szeretné, hogy fiai ne azzal a teherrel vagy szorongással nőjenek fel, mint ő. A színész-énekesnek egyébként valóban híresen jó esze van, állítólag fotografikus a memóriája, és nagyon könnyedén tanul, általában a színházi kollégái szövegeit is fújja. Ahogy azt is hosszasan sorolta, milyen műtétei voltak eddigi élete során, ráadásul mindet latinul! Vastag Tomi ugyanakkor elismerte: ő sem jó apuka. – Elkövettem azt a hibát, amit a színészek általában, fontosabb volt a színház, a karrier, és nem voltam ott az első, legfontosabb években. Próbálom ezt behozni, és vezekelni. Ezentúl egyáltalán nem vagyok következetes.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!