Napi friss

Falusi Mariann-nak fájt, ahogy a kerekesszékes Lang Györgyit fogadták

A Pa-dö-dő annak idején nem véletlenül döntött úgy, hogy Györgyi betegsége ellenére folytatja a koncertezést.

A Falusi Mariann és Lang Györgyi alkotta Pa-dö-dő lázadó szövegeivel és megjelenésével robbant be a köztudatba. Eleinte volt ebben némi tudatosság, de nem a polgárpukkasztás volt a céljuk, egész egyszerűen így érezték jól magukat. „Soha nem volt külön színpadi ruhánk és civil ruhánk. Nem volt olyan, hogy kitaláljuk a dizájnerrel, hogy mi lesz. Olyan volt ott is, olyan volt itt is, ettől lett valamiféle önazonosság – magyarázta Falusi Mariann az Enyhe katarzis című YouTube-műsorban. Megjegyezte, annak idején nagy dolognak számított szabados öltözékük, ahogy az is, amikor hosszú évekkel később Lang Györgyi kerekesszékbe került, a koncertekről mégsem mondtak le. – Beteg ember a színpadon… Azt mondtuk, hogy itt a kihívás, tessék elfogadni! És besántult ez a dolog,  ami nagy csalódás volt nekem, mert én azt hittem, hogy jobban el fogják fogadni, hogy egy beteg ember áll a színpadon. A saját közönségünk imádta ezt, a második perctől nem lehetett arra figyelni, hogy Györgyi székben ül, de nagy általánosságban kevesebb lett a fellépésünk. De ment is előre az idő, nem feltétlenül mi koptunk ki, hanem az idő ment előre, és más vette át a szerepet.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!