Napi friss

Lékai-Kiss Ramóna és húga olyanok, mint két tojás, zavarba ejtő a hasonlóság

Túlzás nélkül állíthatjuk, ha egyszer Kiss Debóra állna a kamera elé Rami helyett, lehet, fel sem tűnne a csere, annyira hasonlítanak egymásra.

Hiába van közöttük napra pontosan 10 év különbség, Lékai-Kiss Ramóna és húga, Debóra olyanok, mint két tojás, elképesztően hasonlítanak egymásra, ha a külsejüket nézzük, olyannyira, hogy akár még össze is keverhetnénk őket. Ramóna 10 éves volt, és a születésnapjára „kapta meg” kishúgát, amit egy percig sem bánt, mert nagyon várta őt. Elválaszthatatlanok azóta is, és bár Rami sokszor inkább pótanyukája volt Debórának, abban nagyon is hasonlítanak, hogy mind a ketten átmentek azon, hogy nem viselkedtek „jó kislány” módjára, talán szerencséjükre különböző időszakokban. „Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg, amikor én lettem vadóc, akkor ő húzta meg a határait, és egy időben nehezen találtuk meg az összhangot, de szerencsére mindig a földön tudtuk tartani a másikat. Most, hogy mindketten édesanyák vagyunk, próbálunk megfelelő időt együtt tölteni, és néha csibészkedni” – magyarázta a TV2 műsorvezetője a hot! magazinnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lékai-Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés

Rami most azt is bevallotta, hogy nem volt mindig a jó magaviselet mintaképe, és ez segít neki a Hazatalálsz című sorozatban Trixi karakterét megformálni. „Maradjunk annyiban, hogy kicsiként sokszor álltam sarokban, így Trixivel ebben is hasonlítunk. Nem tagadom, előfordult párszor, hogy lógtam a suliból, és inkább a barátokkal töltöttem az időt. Volt olyan, hogy behívták a szüleimet, mert gondok voltak a magatartásommal, de aztán benőtt a fejem lágya” – mesélte Rami, aki a napokban újra rövidre vágott hajjal lepte meg a rajongóit. A két testvér egyébként abban is hasonlít egymásra, hogy milyen férfit választottak maguk mellé, ahogy Raminak, úgy Debórának is kézilabdás a párja. Schuch Timuzsinnal, az édesanyja révén félig mongol származású sportolóval közös kisfiuk 2022-ben született meg, és a különleges Báján Boldizsár nevet kapta.

Kiemelt kép: Szabó Lilla/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!