Napi friss

Ördög Nóra a Next Top Model Hungary versenyzőiről: „Hamar kiderült, ki az, aki körül mindig forrnak az indulatok”

Ugyan még csak az első rész ment le a Next Top Model Hungary című tehetségkutatóból, máris kiderült, hogy a szereplők között bőven lesznek konfliktusok.

A story.hu is részt vett a Next Top Model Hungary sajtóeseményén, ahol Ördög Nóra külön-külön beszélgetett a szereplőkkel, és majdnem mindegyiküknél felmerült a kérdés: miként élték meg az egymás közötti viszályokat. Hogy a forgatások alatt mégis mekkora csörték voltak, és ezeket hogyan kezelték, arról a műsorvezetőt kérdeztük. „Tizenhat lány összezárva egy fedél alatt, ráadásul ugyanazért a célért küzdenek, talán nem meglepő, hogy ez a helyzet feszültségeket szült… – kezdi mosolyogva Ördög Nóra a story.hu-nak. – Komolyra fordítva a szót, ezeket a lányok a legtöbb esetben rendezték egymás között, de ha a feszültség beszivárgott például a fotózásokra, akkor én is készséggel meghallgattam, hogy mi a probléma, és igyekeztem segíteni, hogy mielőbb folytatódhasson a munka – magyarázza a TV2 sztárja. – Egyébként gyorsan kialakultak táborok, a frontvonalak. A lányok egyénisége hamar utat tört magának. Kiderült, ki az, aki körül mindig forrnak az indulatok, ki az, aki bármilyen vitás helyzetbe beleáll, ki az, aki harcosan védi az igazát, vagy ki a békéltető, aki nem bírja maga körül a feszültséget. De ebbe már nem akartam beleszólni… És talán el is érkeztünk a műsor lényegéhez, ami mégiscsak azt mutatja meg, hogy tizenhat hús-vér lányról beszélünk. Megvan a maguk sztorija, múltja, jelleme, ami nem csak a csillogásról szól. És szerintem nagyon erős és színes a mezőny! Szuper a casting. Ugyan a modellé válásnak megvannak az alapkövetelményei, de a sokszínűség és az elfogadás már a szépségiparban is természetes. Fontos, hogy a lányok között van plus size modell is, és kívánom Vivinek, hogy minél messzebb jusson ezen a pályán. De visszakanyarodva, ez a tehetségkutató nemcsak azt mutatja meg, hogy ezek a lányok mennyire gyönyörűek, és hogy elképesztő, hogy egy profi csapat – sminkes, fodrász, stylist – mit tud még belőlük kihozni, hanem az esendőségüket is. Hogy bár kívülről azt hihetnénk, a szépséggel együtt a gondtalan élet is együtt jár, de a címlapokról mosolygó modelleknek is vannak problémáik, küzdelmeik. Szóval csak annyit mondok, tényleg érdemes nézni…”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!