Napi friss

Kovács András Péter nem tudja, mennyi pénze van, felesége kezeli a kasszát

A humoristát a gazdagság egyáltalán nem hajtja!

Tavaly egy kicsit eltűnt, ahogy ő mondja, behúzta a kéziféket. Kovács András Péter ezt azzal magyarázza, hogy nem érezte szükségét, hogy egyre több és több pénzt keressen, a gazdagság ugyanis nem hajtja őt. Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában beszélt az ország egyik legnépszerűbb humoristája a pénzhez való viszonyáról, elmondása szerint korábban sem tudta meghatározni azt, mennyit is ér valójában. „Nagyon szegény családban nőttem fel, és a pályám elején is csóró voltam. Kezdő ügyvédjelöltként a fizetésem 50 ezer forint volt 2001-ben, és ebből kellett félretennem a PhD-tandíjamra. A nyugati aluljáróban ettem a rettenetes löncshúst 120 forintért – mondja ma már nevetve KAP, aki az alacsony önbecsülése miatt áron alul végzett rengeteg munkát. Aztán a Dumaszínház árazta be őt először, aminek hatására  leszokott erről a munkaholista, kizsákmányolható önértékelésről. Ám továbbra sem szórja két kézzel a pénzt. – Ha félrerakott pénzem van, az ugyanolyan gond, mintha nincs pénzed – meséli, hozzátéve, hogy zavarba jön a pénzügyektől, ezért a felesége kezeli a kasszát. – Nem tudom, mennyi pénz van azon a bankszámlán, és annak örülök, hogy annyit meg tudok keresni, hogy szépen el tudunk élni belőle mindenféle luxus nélkül. Egy tölgybarna, családi egyterűvel furikázom a gyerekeket, semmi flancolás, és köszönöm szépen, jól vagyunk” – vallja be Kovács András Péter. Tavaly úgy érezte, egy kicsit pihennie kell, és mivel megtehette, hogy nem vállal el mindent, ezért nem volt rajta kényszer.

Máig vezekel azért, mert megbántotta az autistákat

Az anyagi biztonságot annak köszönheti, meglátása szerint, hogy a sok éve elvetett magok mostanra maguktól szárba szökkennek, még úgy is, hogy volt, túltolta a viccet, és ezzel megbántott másokat, akár embercsoportokat is – ahogyan az az autisták esetében történt. Mindez azért is kellemetlen számára, mert annak az ominózus műsornak máig mennek az ismétlései, és nem került ki belőle az a pár másodperc, amikor az autistákra tett megjegyzést. „Kaptam egy levelet, aminek hatására felkerestem az Autisták Szövetségét, és együttműködésbe kezdtünk, mert pokolian elszégyelltem magam – mondta KAP, aki már tudja, mit jelent valójában az autizmus spektrumzavar. – Mára megtanultam, hogy nem bántok meg olyanokat, akiket szeretek, nem viccelődöm már bármivel, nem dobok oda bármit egy poénért” – vallja be erről a tapasztalatról a humorista.

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!