Napi friss

Sírba vitte az új Linda-film lehetőségét Gát György

A rendező nagy álma már nem valósulhat meg.

Ahogy arról a story.hu is beszámolt, életének 77. évében elhunyt Gát György, a legendás televíziós rendező, akinek nevéhez a Família Kft., az Angyalbőrben és a Linda című sorozatok is kötődnek. A Blikk Dombóvári István humoristától úgy értesült, hogy Gát Györgynek még nagy tervei voltak legendás sorozatával, a Lindával kapcsolatban, aminek címszerepét első felesége, Görbe Nóra játszotta. „Igen, dolgoztam vele, a Kinizsi című egész estés animációs filmen, amit még Andy Vajna idejében álmodtak meg, de már nem lesz belőle semmi. Ám a nagy terve az volt, hogy mozifilmet készítsen a Lindából. Egy jó forgatókönyvre várt” – idézte Dombóvári szavait a napilap internetes oldala.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!