Napi friss

Pásztor Anna három éve nem evett egy jót, hogy legyen hol laknia – „Az unokáim is fizetni fogják a hiteleimet!”

Az énekesnő már csak a kaparós sorsjegyekben bízik.

Noha a szerelem újra rátalált, a szerencse azonban úgy tűnik elpártolt az énekesnő mellől. Legalábbis ami az építkezéssel járó kiadásokat illeti. Pásztor Anna ugyanis nemrégiben megelégelte, hogy az 51 éve alatt 25 albérletben élt, s úgy döntött megépítetti a Pilisben álmai házát. Egyvalamivel viszont nem számolt. „Az a helyzet, hogy amikor felkészültünk erre az egész dologra, tudtuk, hogy jóval túl fogunk menni a büdzsének. De arra nem gondoltunk, hogy Jézustól is kölcsön kell majd kérnünk – vallotta be a saját Youtube-csatornáján az énekesnő, aki mindenét pénzé tette, hogy legyen tető a fejük felett. – Eladtunk mindent, ami volt. Örököltem, azt is eladtuk. Volt egy picike kis albi, azt is eladtuk. Felvettünk kölcsönt minden nemű forrásból. Az az érdekes, hogy három éve minden pénzünket betoljuk az építkezésbe, nem csinálunk semmit, nem megyünk sehova, nem eszünk semmi atom finomat, és valahogy ezt az erőfeszítést odafenn díjazzák, mert mindig valahonnét megérkezik a pénz. Igaz, hogy az unokáim is fizetni fogják a hiteleimet, de valahogy bent leszünk!” – mondta Anna, aki bízva az Isten gondviselésben beruházott egy kaparós sorsjegyre, hátha megüti a főnyereményt. Nem üttötte! Ezer forinttal viszont gazdagabb lett. „Vehetek még  egy kaparást!” – zárta az örök optimista énekesnő.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!