Napi friss

Jákob Zoli fiatalítókúrára jár: „Ha betartom a programot, hét évvel tovább élhetek”

A milliárdos állítása szerint nem csak fiatalodott, hanem fogyott is egy svájci kezelésen.

Jákob Zoltán a Borsnak mesélt az alig több mint egyhetes kúráról. „Magamat is meglepem vele, de tényleg fiatalabb lettem, mint az indulás előtt. Ez matematikai értelemben persze egy vicc, de a fizikumomat tekintve ez egy tény. Kezdeném a súlyommal, ami úgy csökkent két kilót, hogy gyakorlatilag nem erőltettem meg magam, sőt folyamatosan töltődtem és sokat pihentem is, pedig rendesen be voltunk táblázva a szakértőcsapatom tagjaival együtt. Az első másfél, két napban megszámlálhatatlan orvosi vizsgálatot végeztek el rajtam, majd az eredmények tükrében kialakítottak számomra egy teljesen rám szabott étrendet.”

Mint mondja, az eredmény magáért beszél: „Nagyon hamar könnyedebbnek éreztem magam, és annak is örülök, hogy ez a két kiló tényleg eltűnt rólam, és nem arról van szó, hogy másnap visszakúszott a duplája. Hát persze hogy a szénhidrát az, amit csökkenteni kell. Az étrendemből szinte teljesen ki is került, és bevallom, már nem is hiányzik. Egyszerűen nem kívánom a cukros és agyonlisztezett ételeket – árulta el. Ám ez még nem minden! – Igen, kondizni is elkezdtem Svájcban, hiszen a vizsgálatok azt is egyértelművé tették, hogy rendszeres kardio- és izomtömeg növelő edzésekre van szükségem ahhoz, hogy a rám szabott életmódváltó program három hónap múlva kifejthesse a maximális hatásfokát, és hozzásegítsen ahhoz, hogy tovább éljek annál, mint amit a korábbi életmódom folytatása esetén megjósolható lenne. Ha betartom a programot, hét évvel tovább élhetek! Az edzésterv egyébként egyáltalán nem megerőltető, sőt meglepően kegyes. A hangsúly ugyanis a rendszerességen és nem az erőkifejtésen van.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!