Napi friss

Betelt a pohár Zámbó Jimmy legkisebb fiánál

Adrián a nagybátyja, Árpy korábbi kijelentésére reagált.

A Király öccse, Zámbó Árpy nemrég újra felhozta a régi állítást, miszerint a Zámbó Jimmy halálának körülményeit tartalmazó rendőrségi aktát 25 évre titkosították. „Nyomozati anyagot nem láttunk, halotti boncolási jegyzőkönyvet sem. Megértem, hogy vannak államtitkok, de ebben az esetben, amikor balesetről van szó, nem értem, hogy miért kellett 25 évre titkosítani” – jelentette ki. Hogy ebből miért következne a titkosítás, azt nem fejtette ki.

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián most az RTL Fókusz című műsorában egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntött a pohárba. „Az összeesküvés-elmélet meg a konspirációk már nagyon zavarnak, ezért akartam mindenféleképpen megszólalni és elmondani az embereknek az igazságot. Édesapám halálával kapcsolatos hivatalos akta részünkről nincsen titkosítva semmilyen szinten” – nyilatkozta. Hozzátette: Jimmy testvérei nem tartoznak a legszűkebb családi körhöz, így valószínűleg ezért nem juthattak hozzá a rendőrségi iratokhoz.

A testvérek egyébként kezdettől fogva hangsúlyozták, hogy nem igazán hisznek Jimmy halálának hivatalos verziójában. „Biztos vagyok abban, hogy a testvérem nem úgy halt meg, ahogyan azt el akarják velünk hitetni. Máig nem tisztázódott megnyugtatóan, kik és hányan voltak Jimmy házában a tragédia órájában. Egyet tudok, ha én akkor ott vagyok, a testvérem a mai napig élne!” – nyilatkozta Zámbó Marietta 2005-ben a Storynak.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!