Napi friss

Sánta Laci és Széphalmi Juliska kisfia magát hibáztatta szülei válása miatt

A kétségbeesett szülők pszichológus segítségét kérték.

Sánta Laci és Széphalmi Juliska 2020-ban döntöttek a válás mellett. Kapcsolatuk immár kifejezetten békés, de ez nem volt mindig így. „Sosem voltunk igazán rosszban, de voltak hullámvölgyek, egy váláskor értelemszerűen vannak feketelyukak, amelyek megmaradnak az ember fejében. De alapvetően egy dologban mindig egyetértetünk, hogy a fiunk, Lacika életében mindketten egyforma mértékben legyünk jelen” – mondta a színész a Mokkában.

Épp ezért a reggeli műsorban megkérdezték tőle, mit javasolna a válófélben lévő szülőknek. „Ha nekem tanácsot kéne adnom, akkor az lenne, hogy menjenek párterápiára, és ne váljanak el. De értelemszerűen van az a rossz kapcsolat, ahol ez lehet az egyetlen megoldás. Ami még fontos, hogy ne azt szajkózd folyton a gyereknek, hogy bezzeg az édesapád, édesanyád ilyen vagy olyan, hanem igyekezni kell megtartani egy olyan képet a gyerek fejében, hogy bármiben számíthat a szüleire” – mutatott rá Laci.

De még a békés szakítás ellenére is előfordult, hogy kisfiuk magát hibáztatta a válás miatt. „Volt olyan, amikor azért zokogott, mert nagyon sajnálta, hogy elválunk, és azt mondta, tudja, hogy nem ő a legjobb a gyerek a világon. Akkor egy picit kétségbeestünk, hogyan magyarázzuk el egy ilyen korú kisgyereknek azt, hogy közel sem erről van szó. Szerencsére ezen mára teljesen túl vagyunk, de gyerekpszichológus segítségét is kértük, mert azt hiszem, kell külső segítség egy ilyen helyzetben.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!