Napi friss

Molnár Gusztáv új párjáról mesélt: „Szeretek, és érzem, hogy szeretve vagyok”

Nem szingli többé a színész!

Molnár Gusztáv régóta nyíltan beszél alkoholproblémáiról, arról, hogy megjárta az elvonót, és arról is, hogy milyen nehéz volt a semmiből újjáépítenie a karrierjét. Szerelmi életére azonban válása óta nem tért ki. Most a Borsnak egy interjúban beszélt arról, hogy újra rátalált a szerelem, pedig már nem hitt benne, hogy ez ismét megtörténhet vele. „Jelentek már meg cikkek, amelyek sejtetni engedték, hogy vannak próbálkozásaim a magánéletemben, de most jött el az ideje annak, hogy hangosan ki is mondjam: belépett valaki az életembe, aki visszaadta a szerelembe vetett hitemet – mondta a színész, aki azt is kifejtette, hogy nem érezte úgy, hogy megérdemli a szerelmet. – Ki lehet mondani, hogy amikor kijöttem a rehabról, hatalmas bajban voltam. Nehezen indult el újra az életem, de mostanra már látszik a fény az alagút végén. Van munkám, vannak barátaim, és már az is biztos, hogy képes vagyok őszinte szerelemmel szeretni. Ez utóbbival kapcsolatban komoly kételyeim voltak. Eközben úgy éreztem, hogy én magam sem érdemlem meg, hogy őszintén szeressen valaki, így gyakorlatilag a kígyó a saját farkába harapott, vagyis kezdtem elfogadni, hogy számomra az élet már nem tartogat nagy érzelmeket. Szerencsére tévedtem! Szeretek, és érzem, hogy szeretve vagyok.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!