Napi friss

Két dolog vezetett Domján Edit és Szécsi Pál szakításához

Nagy szerelem volt az övék, a hosszú és harmonikus kapcsolat azonban nem adatott meg számukra. Mindketten tragikusan fiatalon hagyták maguk mögött a földi létet.

Domján Edit túl volt már egy váláson, amikor megismerkedett a nők bálványával – az énekes beszédórákat vett az ünnepelt színésznőtől. Egymásba szerettek, bár 12 év volt köztük a korkülönbség. Mindez eleinte nem zavarta a színésznőt, sőt, megrészegítette a gondolat, hogy lám, mégsem számít a kor, ha két ember szereti egymást, és ha a kapcsolatban történetesen a nő az idősebb – minderről Győrei Zsolt drámaíró beszélt a Felfelé zuhanás legutóbbi adásában. Kapcsolatukon azonban gúnyosan és kegyetlenül élcelődött az énekes környezete, és erről a színésznő is tudott. Részben ez vezetett a szakításukhoz.

Másrészt a szétválás mögött Szécsi Pál mértéktelen alkoholfogyasztása állt. Az énekes ugyanis nehezen dolgozta fel, hogy ismerősi viccet csinálnak Domján Edithez fűződő szerelméből, így idővel egyre többet és többször ivott. Ezt viszont rossz szemmel nézte a színésznő. „Domján Editet valószínűleg az zavarhatta ebben, hogy valaki ennyire elárulja, nem tud magában megkapaszkodni, ennyire összeroppan, ennyire kiadja magát a környezetének és a világnak” – fogalmazott Győrei Zsolt. A labilis személyiségű Szécsi Pál többször megpróbálta eldobni magától az életet, egyszer 1972 őszén. Akkor Domján Edit kérése az volt, hogy az énekest a kórházból hozzá vigyék haza. Így is lett, egy éjszakát még együtt töltöttek, másnap reggel azonban közölte Szécsi Pállal, hogy ott és akkor végleg elválnak útjaik. A színésznő abban az évben karácsonykor, a 40. születésnapján felakasztotta magát, amit szerelme képtelen volt feldolgozni. Szécsi 30 éves korában, 1974 áprilisában vetett véget önkezével az életének.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!