Napi friss

Müller Péter idősek otthonába vonult

Egészségügyi állapota miatt döntött így a Kossuth-díjas író.

Nemrég Bécsben tartott előadást a 87 éves Müller Péter, ahol enyhe szívinfarktusa volt, kétszer is a földre zuhant, és épphogy csak hazaért a rendezvény után. Ezután döntött úgy, hogy lemondja minden fellépését, és néhány hétre egy orvosi háttérrel rendelkező idősek otthonába vonul. „Eljött az idő, amikor visszavonulót kell fújnom, legalábbis egy időre. Még ne temessenek, mert ha az erő el is szállt belőlem olykor, az életkedvem, az életörömöm nem múlik el. Bármennyire is sérülékenynek tűnök most, olyan embernek, aki segítségre szorul, nem tervezem a visszavonulást. De muszáj megállnom, szó szerint és átvitt értelemben is. A lábaim hallják fentről a parancsot, hogy menj tovább a megkezdett úton, de nem engedelmeskednek. Kétszer is összeestem, és ez nem volt jó élmény. Éppen ezért lemondtam az összes soron következő előadásomat. Nem érzem biztosnak, hogy eleget tudok tenni bármilyen meghívásnak. Számomra az olvasóim, a közönség szeretete afféle doppingszer. Nem szeretném, ha ők azt látnák, hogy íme, itt a színpadon a megöregedett Müller Péter, aki a függönybe kapaszkodik” – nyilatkozta a Blikknek az író, aki elárulta, egy hangulatos egészségügyi intézményben regenerálódik.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!