Napi friss

Tóth Gabi feljelentést tesz

Tovább bonyolódik az énekesnő csalási ügye.

Ahogy arról a story.hu is beszámolt, Tóth Gabi csalás áldozata lett, miután az énekesnő három mellényt szeretett volna vásárolni egy népművészeti ruhák adás-vételével foglalkozó internetes oldalon. Ám miután több mint százezer forintot elutalt a megadott bankszámlára, az illető rejtélyes módon eltűnt, és a profilját is törölte. „Előre el szoktam utalni ilyen esetekben a pénzt, és eddig még szerencsére soha nem vertek át – mondta a Tények Plusznak, hozzátéve: eszében sincs ennyiben hagyni a dolgot. – Azóta kiderült, hogy ugyanez az illető rajtam kívül még négy embert kárósított meg. Úgyhogy most csoportosan feljelentjük őt.” Az énekesnő egyébként nem először lett internetes csalás áldozata, néhány éve ugyanis a különféle fogyasztószereket próbáltak eladni a nevével, sőt egy nyereményjátékot is hirdettek vele.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!