Napi friss

Proksa Szandra: „Négyfős családként ­nehezített pályán mozgunk, nem beszélve a váratlan helyzetekről”

A kétgyerekes édesanya mindezek ellenére élete legboldogabb időszakát éli.

Proksa Szandra nem tagadja, fáradt, és gyakran érzi úgy, nehéz utolérnie magát. Hisz hol a négyéves Edvárd és a kilenc hónapos Edmond körüli teendőket látja el, hol a forgatásokra siet, vagy épp igyekszik letudni a házimunkát. Mégis, azzal, hogy márciusban megszületett a második kisfia, annyira kerek lett az életük, hogy nem tud és nem is szeretne panaszkodni.

Külön szoba a fiúknak

Bővült a családjuk, új házba költöztek, egészségesek, boldogok, mint azt Szandra a Storynak meséli, 2023 az eddigi legszebb évük volt. „És talán a mostani karácsonnyal került fel rá a korona, amit már négyesben, illetve Bruce kutyusunkkal ötösben töltöttünk – kezdi mosolyogva a TV2 Életmódi műsorvezetője. – Ráadásul a meseszép otthonunkban, ami már 98 ­százalékban elkészült, tényleg csak egy-két tennivaló maradt. Én még az előző házunkból mentem el szülni, majd a kórházból már ide, az újba érkeztünk Edmonddal. Na, az nem volt egy egyszerű időszak, de hál’ isten túl vagyunk rajta. Imádjuk, szeretjük, pont olyan lett, amilyennek elképzeltük. A fiúknak külön szobájuk van, ami lássuk be, mindenkinek jó… Mi a férjemmel, Bencével azt valljuk, hogy a gyereknek már az első pillanattól kezdve jobb külön szobában aludnia, szóval mindkét fiunk esetében ezt vezettük be. Jó, persze ez nem jelenti azt, hogy az éjszaka közepén a nagyobb egyszer csak ne jelenne meg az ágyunknál. Ez lassan kezd szokássá válni, így vándorolunk. Azaz én vándorolok, ugyanis engem túr ki a helyemről – nevet fel. – Ilyenkor én félkómásan átbattyogok a másik szobába, a kutya meg csatlakozik, aztán reggel megint csere. Mi lesz, ha majd a kicsi is megindul?!”

A TV2 Életmódi című magazinjában (Fotó: Archív)

„Hihetetlen ütemben fejlődik”

És mint mondja, számítanak rá, hogy ez hamarosan be is következik, ugyanis a kilenc hónapos Edmond már egyedül is fel tud állni. „Mi több, ha meg tud kapaszkodni a kanapéban, a párkányban, igazából bármiben, akkor még totyog is. Ebből hamarosan nagy futkározások lesznek… Hihetetlen ütemben fejlődik, és nagyon jó baba. Jó az étvágya, jól alszik, állandóan mosolyog, tényleg csak akkor hisztizik, ha éhes. Igazi pasi. És rajong a bátyjáért. Állandóan lesi, mit csinál, kúszik utána, próbálja utánozni. Edvárd meg nagyon édesen terelgeti, már ha éppen van hozzá türelme – jegyzi meg mosolyogva. – Amikor az öccse szétrombolja a legót, amit épített, érthetően nem boldog. Különben meg simogatja, ha elesik, megpuszilgatja. Igazán törődő nagy testvér. Ez pedig nekünk, szülőknek, megkönnyíti a dolgunkat. Ami jól is jön, ugyanis négyfős családként ­nehezített pályán mozgunk: bőven van feladat, teendő, nem beszélve a váratlan helyzetekről.”

Édesanyja amiben tud, segít (Fotó: Archív)

„Csak mi ketten”

Szandra férje ügyvéd, reggeltől estig dolgozik, és az édesanya is egyszerre próbál meg egyensúlyt teremteni a gyerekek és a hivatása között. „És közben szeretnék a férjem szemében nő maradni. Így amikor nagy ritkán elmegyünk együtt randizni, akkor nem büfifoltos pólóban akarok megjelenni – kacag fel jóízűen. – Mondjuk, a legutóbbi randink a fogászaton volt… Milyen romantikus, nem igaz?! – tréfálkozik. – Egyébként valahol tényleg az volt. Utána még elmentünk egyet reggelizni, csak mi ketten. Addig a nagyszülők vigyáztak a kicsikre – bár ez ritka, mert még aktívan dolgoznak. Viszont van egy szuper bébiszitterünk, Eszter, aki sokat segít, ha forgatási napom van, vagy ha épp el kell mennünk nagybevásárlásra. A karácsonyi beszerzőkörútra már elvittük magunkkal Edvárdot is, így azonban jelentősen nehezebb volt a bevásárlás. Az idei karácsonyunk fantasztikus volt! A gyerekek, főleg a nagy, el voltak varázsolva, így mi is – mondja lelkesen. – Életünk legjobb döntése volt, hogy vállaltunk második gyereket.”

Kiemelt képek: Belényesi Alexandra

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!