Napi friss

Így él ma a 80 éves Moór Marianna: „Elzártam magam a világtól”

Egy tavaly februári baleset megnehezíti a mindennapjait. Háromszor kellett műteni.

Amióta Moór Marianna visszavonult a pályától, távol tartja magát a rivaldafénytől, és úgy tűnik, ez a jövőben sem fog sokat változni. „Én elzártam magam a világtól, mert úgy érzem, hogy erre van szükségem. Így érzem jól magam, vagy így érzem rosszul magam, tök mindegy – mondta nevetve a Klubrádió ünnepi adásában, amelyben színész kollégájával, Beregi Péterrel beszélgetett. – Barátaim vannak, velük összejövünk. Nem túl gyakran, mert már öregek vagyunk.” Hogy nem túl sűrűn mozdul ki otthonról, annak több oka is van, bár kétségkívül a legjelentősebb, hogy tavaly február végén balesetet szenvedett, és eltört a keze több helyen is. „Nem tudok hátranyúlni, nem működik a kezem. Háromszor műtötték a karomat, de nem működik rendesen. Tudok autót vezetni, de csak rövid távra megyek.”

Ami a karrierét illeti, nem lehet oka panaszra. Foglalkoztatott színésznő volt, saját bevallása szerint is mindent eljátszhatott a színpadon, amiről egy művész álmodhat. Annak idején mégis keserű szájízzel intett búcsút a közönségnek és a színpadnak. „Az utolsó éveim a színházban már nem voltak szépek és boldogok, azért is hagytam abba – mondta, és mint kiderült, úgy érezte, méltatlan feladatokat kap. Ráadásul amikor megnyílt az új Nemzeti Színház, a Pesti Magyar Színházból mindent átvittek a Duna-parti teátrumba, csupán az idős színészeket hagyták hátra, köztük őt is. Nem csoda, hogy a mai színházhoz vegyes érzések kötik. – Keveset járok színházba – folytatta a színésznő. – Kint lakom majdnem vidéken, és nincs parkolóhely a városban, így nem lehet színházba járni, nyugdíjból taxizni meg túl sok. Úgyhogy kevesebb előadást látok, és amit látok, az sem mindig boldogít. Peremartoni Kriszta kolléganőm és barátnőm – akit nagyon szeretek – mondja, hogy ’tudod, hol van most nagyon jó színház? Miskolcon!’ Olyan jó színházi előadásokat lát, ráadásul összeforrott, egységes a társulat, mint régen, az előadások után együtt vannak a színészek. Most előadás után mindenki rohan haza” – sajnálkozott Moór Marianna, aki hozzátette, karriere utolsó éveiben ő is fájó szívvel nézte, hogy a színészek nem alkottak a szó klasszikus értelmében társulatot.

Fia, Sára Balázs operatőr (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Ma már jobbára az olvasás jelenti számára a szórakozást, és szerencsére nem is magányos. Első férjétől, Sára Sándortól egy fia született, Balázs, de a mindennapokban hű társa a második férje, az egykor állatorvosként dolgozó Aladár, aki 86 éves. „Remek szakember, máig fordulnak hozzá tanácsért” – mondta róla a színésznő, akinek tíz évvel fiatalabb öccse sajnos már meghalt, három nővérére azonban a mai napig számíthat.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!