Kulka János nővére, Janina az első három hónapban az öccséhez költözött, segítette, amiben csak tudta, míg el nem jött az a pont, hogy egy reggelen János viccesen megjegyezte neki: ideje, hogy „elváljanak”. János azóta igyekszik egyedül boldogulni, bár elmondása szerint nem csak az afázia nehezíti a hétköznapjait. „Más lettem, tényleg. Egy idegen… – mondta Friderikusznak, aki erre azt kérdezte tőle, milyen állapotban van. – Jókedvű vagyok” – vágta rá, majd fújtatott egy nagyot. Noha a beszéde az elmúlt években sokat javult, egy töredékét tudja kimondani mindannak, amit gondol. „Belül csodálatos, kívül ’ööö’. Afáziám van. Például: kolonoszkópia – sikerült!” – csapott az asztalra büszkén, hogy azt a szót, ami nehezen megy neki, elsőre ki tudta mondani.
„Az én meggyőződésem az, hogy ez javulni fog, igen, tehát a mellékelt ábra is mutatja – vette át a szót Janina. – Egy szót nem tudott mondani… Egyetlen szót sem. És aztán nagyon sokat énekeltette őt a csodálatos Varga Saci logopédus. És nyilván a logopédusoknak vannak olyan technikáik, amikkel ezeket a gátlásokat fel tudják oldani, amit ez a sztrók okozott. És elképesztő, de tényleg az, ahogy egyre-egyre javul. Szerintem ez folyamatos.” Előfordul, hogy a színésznek fájdalmai is vannak, és a jobb oldalát nehezen használja, például ezért sem főz már. De megvan a napi rutinja, amihez már hozzászokott. Azt is megjegyezte, hogy nem hiányzik neki a színház, nem játszana, és nem is rendezne darabokat.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
