Különleges „utazásra” hívtuk a népszerű színművészt, Harsányi Gábort. Arra kértük, állítson össze egy képzeletbeli, ünnepi asztaltársaságot azokkal az emberekkel, akikkel szívesen elköltene egy vacsorát. „Ha lenne ilyen lehetőségem, csak olyan embereket választanék, akik már nem lehetnek köztünk, és nagy hatással voltak az életemre. Bizonyára csak szakmáról beszélgetnénk, és talán arról mit csinálnánk másképpen az életben. Érdekes lenne – fog bele Harsányi Gábor, aki egy kis gondolkodási időt is kért. Válaszaiból aztán kiderült: igen szűk körben valósulna meg a képzeletbeli vacsora, ám számára annál fontosabb személyekkel.
Szabó Gyulával mindenképpen szívesen egy asztalhoz ülne. Mint meséli, vele már az első pillanatban megtalálták a közös hangot, és évtizedeken keresztül szoros barátságot ápoltak. „Soha nem fogom elfelejteni az első találkozásunkat a Thália Színházban. Rögtön megölelt, és azt mondta: ’Neked itt nagyon nagy sikered lesz. Mondta mindezt úgy, hogy akkor még nem is ismert. Nagyon sok erőt adott ez a mondat a pályafutásom alatt – idézi fel a színész a story.hu-nak. Harsányi Gábor rengeteget tanult a kollégájából lett barátjától az évek során, akit a példaképének tart. A közös próbákra is mindig jó szívvel fog emlékezni. „Ő mindig átöltözött próba előtt. Levetette a hétköznapi ruháját, és felvette az úgynevezett melós ruháját. Ezzel jelezve, hogy valami olyasmit fog csinálni, ami az alkotás fontos része. Elképesztően tudott fókuszálni. Egy őstehetség volt.”
A képzeletbeli asztaltársaság második tagja Latinovits Zoltán lenne. „Becsületes ember volt, tisztalelkű és sok szeretet volt benne – folytatja a színész. – Sokan ellenszenvesnek tartották, mert olykor durva volt, és túl kemény stílusban beszélt az emberekkel. De aki mélyebben ismerte, pontosan látta, hogy ő egy jólelkű ember.” Harsányi Gábor egy sokatmondó történetet is megosztott Latinovitsról. „A betegségét követően én vettem át a szerepét az egyik darabban. Majd ’76-ban főszerepet játszottunk Az öreg című filmben. Ez volt egyébként az utolsó film, amiben játszott. Ekkoriban már nem volt túl jó mentális állapotban. Próbáltam beszélgetni vele mindenféléről, majd egy ponton elmondtam, hogy én vettem át a szerepét a színházban. Mire ő annyit mondott: ’Nem tudtam, nagyon sajnállak, de a nézőket is’. Majd a halála előtt nem sokkal kaptam tőle egy telefont, és a következőket mondta: ’Tartozom neked egy vallomással, valójában a takarásban megnéztem a darabot, és jó voltál, de azért nem annyira, mint én, de jó voltál…’. Ez volt az utolsó beszélgetésünk – meséli a színész, akiben máig nem felejtette el legendás kollégájának elismerő szavait.
Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; Archív
