Napi friss

Karikó Katalinnak egy kérése volt a ruhájával kapcsolatban, amiben átvette a Nobel-díjat

A jeles alkalomra Csézy tervezte a ruhát, aki bevallotta, szokatlan kihívások is akadtak a tervezés során.

Karikó Katalin múlt vasárnap átvehette a tudományos világ legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat. Az eseménynek pedig nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozása, hiszen a kutató ruháját Csézy tervezte, akivel már jó ideje ismerik egymást. „Katalinnal két évvel ezelőtt találkoztam először az üzletben. Nagy élmény volt őt látni. Nagyon szeretem ezt a nemes egyszerűségét, kedvességét, egy varázslatos ember – áradozott az énekesnő a kutatóról a minap a Mokkában. Sorsszerűen Csézy születésnapjának az előestéjén érkezett a nem mindennapi felkérés. – Annyira izgultam már aznap este, hogy nem is tudtam aludni. Amikor pedig néhány napja megláttam a színpadon, nagyon meghatódtam. Igazából olyan a ruha, amilyen ő: szolid, visszafogott, elegáns. Egy kérése volt: csipkében szerette volna átvenni a díjat” – mesélt a ruha tervezője, aki Instagram-oldalán meg is mutatta a ruhát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csézy Böbi (@csezy) által megosztott bejegyzés

Mivel több ezer kilométer választotta el őket egymástól, a ruhapróbák sem a szokványos módon alakultak. „Meg kellett építeni a testét az üzletben, hogy minden tökéletes legyen rajta, ezért is volt nagyon izgalmas a folyamat. Katalin nővére Budapesten él, és ő többször ellátogatott hozzánk a tervezés alatt. Emellett videótelefonáltunk, gyakran egyeztettünk, közös munka volt.” A ruha tervezésekor a szigorú előírásokra is figyelnie kellett. „A földig érő ruha követelmény volt. Másnap volt egy ebéd a svéd királlyal, arra is ez a szabály vonatkozott. Egyébként hat ruhát készítettünk. Igyekeztünk többszínűt csinálni, bár ő nagyon szereti a sötétebb darabokat. Csináltam neki egy lila estélyit is, amit pont tegnap láttam rajta az egyik fogadáson, úgyhogy bizonyára tetszik neki” – mondta nevetve Csézy.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!