Napi friss

Molnár Áron elárulta, elindulna-e a nemzetközi Sztárboxon – 100 ezer dollár a nyeremény

A férfi középsúly bajnokát sokkal inkább a dicsőség élteti, mintsem a kisebb vagyonnal felérő pénznyeremény.

Három technikai KO-val aratott elsöprő győzelmet a 35 éves színész, aki Frohner Fecót, Józan Lászlót és Rácz Jenőt is maga mögé utasította az RTL sikerműsorában. De hogyan tovább, mit tervez a jövőben Molnár Áron, és vajon megméretteti magát a nemzetközi celeb tornán? „Ez egy óriási kaland lenne, de korai még erre bármit is mondanom, hiszen sok kérdőjel van. Mennyi időm van a felkészülésre a nemzetközi mérkőzésre? Hogy tudom összeegyeztetni a munkáimmal? Most szeretném egy picit megélni a győzelmet, mielőtt bármit is terveznék, de az biztos: ha indulok,akkor mindent megteszek azért, hogy a KSI-s két kiképzőm, Törteli Ferenc és Treuer Gábor elégedett legyen velem és az eredményeimmel – magyarázza a story.hu-nak Molnár Áron, akinek persze a felkészülésért járó 15 millió forint és a 100 ezer dolláros-, azaz nagyjából 36 millió forintos fődíj sem jönne rosszul. – Nyilván tudnék mit kezdeni a nyereménnyel, de a pénz kevésbé érdekel, mint a győzelem, a dicsőség és a lehetőség, hogy az értékrendem minél több emberhez eljusson. Engem az utóbbi hajt, visz előre, de persze meglenne a helye a lóvénak – nevet Áron. – Például kifizetném az edzőimet, normális fizetést adnék nekik a nemzetközi felkészítésért, egy részét pedig jótékony célre fordítanám.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!