Napi friss

Farm VIP – Szabyest: „Ne bántsátok Rékasi Karcsit, bántott ő engem épp eleget!”

Egyre élesebb a színész és a fiatal előadó közötti ellentét.

Már a műsor első adásától érezhető volt, hogy Rékasi Károly és Szabyest nem lesznek jóbarátok, de azt, hogy a kettőjük közötti ellenszenv ennyire elharapódzik, azért nem gondoltuk volna. Főleg miután Szaby békében reménykedve arra kérte a színészt, legyen a mentora. Csakhogy ez sem sült el túl jól. Egy vita alkalmával, ahol Szaby azt mondta, túlnőtte a mentorát, Rékasi olyannyira bepöccent, hogy kamerák előtt küldte el fiatal csapattársát melegebb éghajlatra. „Szaby, jól érts engem, kerülj el, és menj a büdös pi***ába! Ha nem érted valamelyik szót, keress meg! – ordította a színész, aki szerint Szaby hazugsággal vádolta meg. Ezután Rékasi a többi csapattársnak is elmesélte a történteket, és hogy mennyire méltatlannak és igazságtalannak érzi, hogy Szaby szerint ő lekezelő volt vele. A düh és a harag miatt Rékasi attól fél, részéről a végén tettlegességig fajul kettejük története. – Én nem akarok senkiben sem kárt tenni! Ezért azt gondolom, ha úgy adódik, mindenkinek jobb, ha eltávolítotok! Én nem kerülhetek ilyen helyzetbe. Ahhoz én túl öreg vagyok, túl sokat tettem, és túl hosszú volt az út, amíg idáig eljutottam” – magyarázta.

Majd nem sokkal később inkább úgy döntött, megkéri a játékosokat, hogy a kedvéért ignorálják Szabyt. „Azt kérem tőletek – és persze mindenki azt csinál, amit akar –, de hogy mérsékeljétek a Szaby megértését, a Szaby elfogadását.” Majd amikor meglátja, hogy Laky Zsuzsi mégis segít Szabynak, aki épp elvágta az ujját, teljesen kiakad. „Annyira sajnálom, hogy Zsuzsi ott van mellette, holott megkértem, hogy közösítsük ki. És nem teszi meg!” – elégedetlenkedik Rékasi, akinek a terve hogyan sikerül, az a ma esti adásban láthatjuk.

A story.hu addig is kíváncsi volt rá, hogy Szaby hogy élte meg a kiközösítést. „Őszinte leszek, nekem senkivel szemben sem voltak elvárásaim. Tudtam, hogy itt előbb-utóbb ember embernek farkasa lesz. Nem áltattam magam barátságokkal egészen Laky Zsuzsi érkezésééig. Ő benne sosem csalódtam. Karcsi viselkedése kapcsán pedig annyit szeretnék mondani, vagyis üzenni az embereknek, hogy kérem, ne írogassanak neki alpári kommenteket, ne sértegessék, és ne bántsák, mert ugyanabba a hibába esnek bele, mint amibe ő. Bántott ő engem épp eleget, legyen elég! De élő példa vagyok, hogy nem kell belerokkanni a bántásokba. Felül kell kerekedni ezen, és bízni magunkban és a józan ítélőképességünkben. Az iskolákban rengeteg gyerek él át hasonló helyzeteket, nekik is szeretnék ezzel példát mutatni, és hogy kellő magabiztossággal mindent túl lehet élni!”

A fiatal zenész egy YouTube-videót is készített a témában.

Kiemelt képek: tv2play.hu/Farm VIP

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!