Napi friss

Egymás után kétszer is kirabolták Osváth Zsoltékat, milliós a kár

A YouTuber saját maga fogta el az enyveskezű rablót.

Osváth Zsolt és párja, Patrik élete a napokban egy rémálommá vált, ugyanis kétszer egymás után kirabolták őket. A youtuberer megtörten mesélt a történtekről. „A minap este mondtam Patriknak, hogy menjen már ki a raktárba, és hozza el a takarítógépet a kanapéhoz. Ki is ment érte, majd jön vissza, rúgja be az ajtót lihegve, hogy ’Azonnal gyere, mert valaki betört hozzánk!’ – idézte fel Zsolti, aki először azt gondolta, hogy szerelme csak viccelődik vele. Gyorsan rájött, hogy valóban kifosztották az otthonuk mellett lévő raktárat, amit a kiérkező rendőrök vizsgáltak át. – Ami ott fogadott, az borzasztó volt. Konkrétan elsírtam magam, ennyire sz*rul rég éreztem magam valami miatt.” A videós ledöbbent a látottakon, hiszen az elkövetők nem csak az értékeiket vitték el, borzalmas körülményeket hagytak a helyszínen. Felborították, szétdobálták a cuccaikat, még az öt literes mustárt is szétlocsolták a tárolóban. „A kár milliós nagyságrendű, mivel itt tároltuk az étterem dolgait, több alapanyagot, gépeket, üdítőket, hűtőket, ipari berendezéseket és a mi személyes dolgainkat is” – magyarázta Zsolt saját YouTube-csatornáján.

Mint mondta, álmában sem gondolta, hogy mi vár rá az ezt követő napon. Éppen egy védelmi rendszert szereltek volna be az épületbe, amikor egy nem várt fordulat következett. „Láttuk, hogy megint betörtek. Tizenkét óra alatt kétszer is. Azonnal hívtam a rendőrséget, akik mondták hogy jönnek, de addig apa meg én bementünk. Ott állt az ember megint csak megpakolt táskákkal a kezében, éppen válogatott és szedte össze a dolgokat, elképesztő látvány volt.” Zsolti apukája azonnal cselekedett volna, de a videós rögtön megállította, még mielőtt nagyobb baj történik. Helyette inkább előkapta a mobilját, és kamerára vette az enyveskezűt, aki addigra már az ő kabátját viselte. A korábban ellopott értékeiket még aznap este eladták a helyi piacon. Az újdonsült házaspárt azóta rémálmok gyötrik, de próbálnak továbblépni a történteken.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!