Napi friss

Tóth Vera: „Egészen jó pasi a férjem, nem?!”

Az énekesnő sem dől hátra, csak mert férjhez ment, épp ellenkezőleg!

Az énekesnő a Mokkában járt a minap, ahol a házasélet örömeiről kérdezték. „Azt kell, hogy mondjam, ennek van egy varázsa, és egy pluszt ad az ember életében. Egy olyan láthatatlan kötelék ez, amit nem tudsz megmagyarázni, de ott van kettőtök között – kezdte lelkesen Vera. – Valahogy úgy vagyunk egymással, ami olyan jó érzés, hogy te engem választottál, én téged, és most valahogy elengedtük magunkat ebben a sztoriban… De nem úgy, mint az a tipikus dolog, hogy mostantól zabálunk, mert már meg lehet hízni, vagy mit tudom én, mert már elvettek feleségül! – nevetett fel. – Nem, pont az van, hogy ez még jobban ösztönöz arra, hogy az ember jobban figyeljen a másikra, meg saját magára.” Mint mondta, amióta egybekeltek Pauli Zoltánnal, azóta férjemnek és feleségemnek szólítják egymást. „Mondogatja, amikor otthon vagyunk, hogy a ’drága feleségemnek főztem egy kávét’ – folytatta Vera. – Ennek van egy varázsa, egy szentsége. Ez egy más állapot, ami lehet, a friss házasok tulajdonsága. Egészen jó pasi a férjem, nem?!” – zökkent ki azonnal, amint meglátta a kivetítőn a szerelme képét.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!