Napi friss

Krausz Gábor: „Nem tagadom, volt egy kis mélypont”

A sztárséf minden hétvégén bizonyít a táncparketten, mostanra elfáradt.

Krausz Gábor válása után tánccipőt húzott, és bebizonyította, hogy mire képes. A sztárséf álmában sem gondolta volna, hogy a kitartása a Dancing with the Stars döntőjébe repíti. Habár a próbák csinos partnerével, Mikes Annával csak úgy elröppennek, mostanra megtapasztalta a nehéz részét is a felkészülésnek. „Szerintem ez a hét volt a legnehezebb hetünk. Nem tagadom, hogy volt egy kis mélypont is. Eljutottunk idáig is, de úgy gondolom, hogy kimásztunk belőle közösen” – mondta a sztárséf a DWTS kísérő műsorában, a Dancefloorban. „Nincs megállás onnantól kezdve, hogy elkezdődtek az élő adások, nem volt egy szabadnapunk sem, mint másoknak sem. Ez a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk kipihenni magunkat, és ezzel kellett megküzdenünk”” – vette át a szót Anna, aki szerint a úrrá lett rajtuk a kimerültség. Szerencsére hamar túllendültek a krízisen, és folytatták a próbákat, de van, ami továbbra sem hagyja nyugodni a Séfek Séfe sztárját. „Motivál, hogy a nézők szavazatai alapján az első két helyen vagyunk, és ez egy felelősség. Ezért is lettem egy kicsit mélyponton, megcsapott ez a felelősség, és nagyon szeretnék bizonyítani azoknak az embereknek, akik bíznak bennünk és szeretnek minket.””

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!