Napi friss

Szulák Andrea: „Jó sokáig vártam, hogy megmentsenek engem”

„Bármikor szívesen vagyok gyönge hölgy, ha jön a lovagom" – mondja magáról a színésznő.

Szulák Andrea Mirandolina, a fogadósnő szerepét alakítja az ART Színtér előadásában, ennek kapcsán pedig önmagáról is beszélt a Best magazinnak. „Tudom, hogy sokan úgy tartanak engem számon, hogy nagyon határozott nő vagyok, de a határozottság és a nőiesség szerintem nem ellentétei egymásnak. Én merek, sőt kifejezetten szeretek gyönge, esendő nő lenni, és nem szégyellem megmutatni ezt az oldalam azoknak, akiket szeretek. És imádok is nő lenni, kifejezetten jellemzőek rám a klasszikus, női sajátságok: szeretem szépítgetni az otthonomat, szeretek sütni-főzni, kézimunkázni, kötni, horgolni, varrni. Idén is magam készítem a karácsonyi ajándékokat, gyakran lepem meg saját készítésű süteménnyel a kollégákat. Sokkal inkább teherként élem meg viszont azt, amikor nekem kell végeznem a férfimunkát. Azt egyáltalán nem élvezem. Persze meg tudom csinálni, mert azt mondom: magad uram, ha szolgád nincs, de ez nekem egyáltalán nem okoz örömet. Nem vagyok az a típus, aki királylányként sértődötten ül a tornyában, és várja a megmentőjét. Én megmentem magam, ha kell.”

Andrea szerint az úgynevezett erős nők nem maguk választják ezt az életformát. „Jó sokáig vártam, hogy megmentsenek engem, és kiszabadítsanak a tornyomból, de a lovagoknak mindig máshol akadt dolga, így ki kellett alakítanom egy önálló életet. Nem én döntöttem úgy, hogy erős nő leszek, én bármikor szívesen vagyok gyönge hölgy, ha jön a lovagom. De túlélő vagyok: tele vagyok életigenléssel és kíváncsisággal, így aztán megengedem magamnak, hogy bármilyen körülmények között jól érezzem magam a bőrömben.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!