Napi friss

Kiszivárogtak a sztárgázsik – Ennyiért püfölik egymást a celebek a Sztárboxban

Hihetetlen, mennyi pénzt tesznek zsebre a véres küzdelmekért.

Míg év elején a hazai előadók fellépési díjairól szivárgott ki egy hajmeresztő lista, addig a story.hu elsőként bukkant rá az RTL legnézettebb műsorának, a Sztárbox szereplőinek állítólagos gázsijára az interneten. Persze azt eddig is sejteni lehetett, hogy kedvenc celebjeink nem ingyen és bérmentve viszik vásárra a bőrüket, ráadásul a legtöbben már fél éve kőkeményen készülnek arra, hogy a mérkőzésen a legjobb formájukat hozzák. Ott van például Rácz Jenő és Istenes Bence, akik elsőként vetették bele magukat az edzésekbe, de a lányoknak sem kell szégyenkezniük, hisz mindannyian profi felkészítést kaptak.

Na de lássuk, hogy pontosan mennyiért izzadtak az edzéseken, és mekkora összegért verik egymást bucira a celebek a Sztárbox ringjében. A Redditen terjedő információk szerint a sztárok nem kevesebb mint havi 2 millió forintot kaptak a felkészülés során, míg az élő adásokért, pontosabban a négyszer kétperces fordulókért 5, illetve 10 millió forint üti a markukat attól függően, hogy megnyerik, vagy éppen elveszítik a mérkőzést. Csoda, hogy a ringben nincs barátság?

Ifj. Schobert Norbi és Istenes Bence véres küzdelme (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Az állítólagos díjazásokról a produkció gyártóját, Wisinger Jánost is megkérdeztük, aki a WISBRO Production képviseletében elmondta portálunknak, hogy számos kitaláció és fals információ terjed a piacon. A sztárok bérezése, a szerződések tartalma szigorú üzleti titok, így arról nem áll módjában információt adni.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!