Napi friss

Rékasi Károly összeomlása miatt Demcsák Zsuzsa leállította a játékot a Farm VIP-ban

A Barátok közt egykori sztárján túl nagy volt a nyomás.

Tegnap elrajtolt a Farm VIP a TV2-n, ami a készítők ígérete szerint idén is bővelkedik majd váratlan fordulatokban. Az idei évad egyik újítása, hogy a szereplők hosszabb időt, hat hetet töltenek majd a Gáspár-birtokon. Ahogy az lenni szokott, az első feladat rögtön nagy jelentőséggel bírt, ugyanis arról döntött, melyik csapat veheti birtokba a kényelmesebb parasztházat, a veszteseknek pedig rosszabb körülmények közé, a pajtába kellett költözniük. Az első feladat egyik részénél a versenyzőknek egy matekpéldát kellett megoldaniuk, amit a sárga csapatból Rékasi Károly próbált meg megfejteni. A számolásba azonban rendre beletört a bicskája, ugyanis a kijött eredmény egyszer sem nyitotta ki a következő feladathoz fontos kellékeket rejtő láda lakatját. A sorozatos kudarcok annyira megviselték a színészt, hogy egy ponton összeomlott, és zokogásban tört ki.

Demcsák Zsuzsa ekkor le is állította a játékot, Rékasi pedig arrébb sétált, és folytatta a sírást. Csapattársai azonnal vigasztalni próbálták, de ő csak azt mondogatta, túlságosan beleéli magát a játékba. „Jöttek az információk, jöttek a számok, és egyszer csak leakadtam. Összeomlottam, mert tudtam, hogy a csapat mekkora erőfeszítéssel dolgozott, és rajtam nem bukhat el a dolog” – értékelte később a kirohanást Rékasi. Az első feladatot végül a sárga csapat nyerte, így a színész vezette brigád vehette igénybe a parasztházat.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!