Napi friss

Élő adásban érzékenyült el Horváth Tamás

Az énekes nem tagadja, az idő múlásával egyre gyakrabban szöknek könnyek a szemébe.

Horváth Tamás életében semmi sem jött könnyedén. Nem elég, hogy a nincstelenségből küzdötte fel magát a csúcsra, és áldozatos munkával az ország egyik legsikeresebb zenésze lett, de a szerelemért is meg kellett harcolnia. Olyannyira, hogy Dunaújvárosból el is kellett költöznie, hiszen sokan ferde szemmel néztek rá és feleségére, Andira a kettőjük között lévő korkülönbség és a merőben más életkörülmények miatt. Még fenyegető leveleket is kapott a fiatal zenész! „A mai napig nem tudom, hogy ki állt ezek mögött. Fenyegető üzenetek voltak, hagyjam őt, engedjem őt el, foglalkozzak a saját dolgommal. Rosszallóan néztek ránk az emberek, olyan volt, mint a filmekben” – emlékezett vissza az énekes az Adom a napom című műsorban.

Még a hozzájuk közel álló barátaikra sem tudtak támaszkodni ebben a nehéz időszakban. „Andi akkor egy nagyon sikeres vállalkozó élettársa volt, nekem pedig semmim nem volt, még a csekkek befizetése is nehézséget okozott. Emlékszem, egyik barátnője azt mondta neki: ’Normális vagy, egy biztos egzisztenciával rendelkező üzletember helyett egy szegény romagyereket választasz?’ Erre ő azt válaszolta: ’Tartson vele ez egy életen át vagy csak három hónapot, de én abban az időszakban a legboldogabb ember leszek ezen a világon’” – csuklott el a hangja Tominak az emlékeit felelevenítve.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!