Napi friss

Kovács Kokó István sem hagyta szó nélkül Curtis „teljesítményét” a Sztárboxban

A világbajnok ökölvívó fontos dologra hívta fel a figyelmet.

Sztárbox lázban ég az ország, a celebek hétről hétre bizonyíthatják a nagyközönségnek, hogy mennyi felkészülés áll egy-egy mérkőzés mögött – kivéve Curtist. A népszerű rapper ugyanis saját elmondása alapján mindössze pár alkalommal látogatta meg az edzőtermet. Stratégiája, miszerint az első harminc másodpercben kiüti ellenfelét, Szegedi Fecsót, nem igazán jött be. A kezdeti lendületes bunyó után inkább csak lézengett a ringben, majd a földön végezte. „Mindenki arról beszélt az elején, hogy a Curtis, a Curtis… Aztán kiderült, hogy nem tett bele olyan munkát, ez már rögtön megkérdőjelezte. De mégiscsak egy csibész gyerekről beszélünk, ezért azt hittük, hogy ez egy sima meccs lesz. Nagyon nem így lett, sőt gyakorlatilag saját magát verte meg” – mondta a Reggeliben Kovács Kokó István, aki hozzátette, hogy a felkészülés a kulcsa mindennek. A Sztárbox szakmai vezetőjét pozitív csalódások is érték, mint például Dobos Evelin vagy Nyári Dia eredménye.

Curtis a Sztárboxban (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Kiemelt képek: RTL/Sajtóklub, Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!