Napi friss

Szlépka Armand és Halastyák Fanni szakítása – Kivágtak a Párharcból egy nagyon kínos jelenetet

A páros reality szereplői számára a forgatások alatt vált világossá: végéhez ért a kapcsolatuk.

Nemazalány, azaz Halastyák Fanni és Szlépka Armand az Ázsia Expressz harmadik évadában győzelmet ünnepelhettek, így joggal gondolhatták sokan, hogy a Párharc című műsornak is esélyesként vágnak neki. De a fiú másképp látja. „Ez azért teljesen más volt, mint az Ázsia. Ott valahogy húztuk egymást. Itt inkább azon volt a hangsúly, hogy mit merünk. Fanniról pedig tudjuk, hogy nem igazán szeret kockáztatni, így elég nehéz egy ilyen játékban teljesíteni – vallotta be Armand a Mokkában. A játékból elsőként távoztak, amelynek súlyos következményei voltak a kapcsolatukra nézve. – Eljött a játék vége, szakítottunk, megpróbáltuk még egyszer, és a szakításunk az most úgy csúcsosodott ki, hogy újra megvolt a nagy szakítás, ez a végleges. Ez egy végső próbatétel volt, reméltük, hogy jól fog elsülni. Próbálkoztunk, de sajnos így sikerült” – mondta szomorúan a fiú.

Armand nem tagadja, elhangzott egy olyan kérdés a műsorban, ami után azt érezte, kapcsolatuk a végéhez közelít. „Volt egy pont, ami nem került adásba, az a kapcsolat szempontjából nekem egy végpont volt. Amikor Stohl Andris azt kérdezte, hogy egy tízes skálán mennyire szeretjük egymást, én ott azt mondtam, erre nem szeretnék válaszolni. Elég nagy mélypontokat éltünk meg ott. Veszekedés is volt ezután.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!