Napi friss

Varsányi Réka az Ázsia Expressz után csendben szeretne tovább lépni

Mi történt, miután Alekosszal kiestek a realityből?

Már többször előfordult a műsor történetében, hogy párkapcsolatban lévők mérettették meg magukat az utazós realityben, de ami most történt, az mindez idáig példa nélküli volt. Alekosz és Réka ugyanis a többiek előtt jelentették be: vége a kapcsolatuknak „Ő volt az, aki kész tények elé állított. Vagy elfogadom őt mindennel együtt olyannak, amilyen, vagy pedig fel is út, le is út. Hát akkor én azt választottam – fakadt ki az iskolatitkár. A tegnapi szakasz során végig puskaporos volt közöttük a hangulat. Alekosz nem értette, Réka miért nem próbálja megbeszélni vele a nézeteltérést. „Miért nem vagy képes rám nőként gondolni – tette fel a kérdést a kétgyermekes édesanya. – Ha bármikor is éreztél irántam valamit, akkor tegyél lépéseket. Ha nem, akkor te erre, én arra – mutatott rá. Itt még mindig nem volt vége, kettejük szócsatája azok után fajult el végleg, hogy a vagyonőr árulóknak nevezte egykori kedvesét. – Undorító vagy, ezt most megmondom. Undorító, nem vagyok hajlandó veled beszélgetni. Viszontlátásra. Oldd meg a feladatot, csá! – hagyta faképnél a görögöt. Réka később így értékelte a helyzetet. – Én a poklok poklát éltem át, és ezt próbálja most úgy beállítani, hogy szegény ő. Hát nem sajnálom. Egy dolgot tudna tenni, ha lenne egy kis esze, ha szeretné, hogy mellette maradjak, hogy nem a tettest keresi ebben a történetben, hanem valamit csinál, amivel megfog engem. De ezt nem fogja csinálni, mert annyira nem kellek.”

Aztán az utolsó napon mintha minden megváltozott volna: Alekosz udvarias és előzékeny lett, amikor Réka összeomlott, ő tartotta benne a lelket, és mindent megtett a győzelemért. A versenytársak is úgy nyilatkoztak: sosem látták még a verseny alatt korábban, hogy ennyire harmóniában lenne a pár. És végül a befutóra haladva már abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán szakítottak-e korábban. Habár a műsortól búcsúzniuk kellett, kéz a kézben futottak be a célba, Alekosz pedig versenytársa kezét emelte a magasba: „Réka a bajnok!” A műsorvezető, Ördög Nóra is a páros női tagját méltatta. Alekosz pedig meg is csókolta Rékát a többiek előtt.

Alekosz és Réka egyébként az Ázsia Expressz sajtótájékoztatóján úgy nyilatkoztak, hogy a reaility után véget érte a kapcsoltuk. A story.hu megpróbálta elérni Rékát, hogy maga mesélje el, mi történt, de ő nem élt a lehetőséggel, mert úgy döntött, csendben tovább szeretne lépni a történtek után, és nem szeretne nyilatkozni. A kommentelők azonban az elmúlt napokban sokszor nyilvánították ki szeretetüket Réka felé, és többször írták, hogy Réka a legjobban teszi, ha keres magának egy olyan férfit, aki jobban megbecsüli őt, mint Alekosz. Réka a játékban töltött idő alatt sokak szimpátiáját megszerezte, és hősként távozott. Amíg Alekoszt sokan kritizálták, addig a szőke családanyát a szívükbe zárták a nézők.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!