Napi friss

Járai Máté a feleségéről: „Ha Nyári Dia csak fele annyira fog félni tőle, mint én, akkor ez a meccs el van döntve”

A színész elárulta, hogy milyen meglepetéssel készül Kírának a Sztárbox után.

Szinte minden a Sztárbox körül forog, még az is részt vesz a műsorban, aki éppen nem küzd a ringben. Így van ez Járai Mátééknál is, ugyanis felesége miatt nem telik el úgy óra, hogy ne beszélnének az edzésekről. A színész ezt egy cseppet sem bánja, maximálisan támogatja Kírát. „Fél éve nemhogy nap, hanem szerintem óra sincs, hogy a boksz valamilyen szinten ne kerülne szóba – taglalta a Reggeliben a színész, akire másképp tekint szerelme a felkészülése óta. – Minden műsorban, amiben eddig voltunk, ott voltam vele, és szó szerint fogtam a kezét. Most egyedül fog kiállni a ringbe. Egész másképp néz azóta engem a színházban. Hogy milyen az, amikor ha nem vagy állapotban, akkor is állapotba kell hozni magad. Olyan mentális utazás ez, mint nekem két éve a Survivor volt. Azzal a különbséggel, hogy ő hazajön aludni – tette hozzá mosolyogva, majd elárulta, hogy milyen meglepetéssel készül kedvesének a nagy megmérettetés után.– Egy biztos, hogy én hétfő reggel, a meccs után berakom az autóba, leszíjazom, és elviszem négy napra a világtól távol, a Mátrába egy szállodába, mert azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy kicsit ne kapjam őt vissza. Mi már megbolondulunk, bármit mondok most már emeli a kezét. Nem az van, hogy ejnye-bejnye, hanem már ökölre áll a keze. Ha Nyári Dia csak fele annyira fog félni tőle, mint én, akkor ez a meccs el van döntve” – mondta, miközben a háttérben beszűrődött a Reggeli munkatársainak kacagása.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!